Tizenöt évvel ezelőtt azonban a történelem során először végre szabad elhatározásból, intézményesen is csatlakozhattunk oda, ahová lélekben mindig is tartoztunk. A magyar nemzet régi vágya, a rendszerváltás legfőbb célja teljesült be ezzel. Akkor azt gondoltuk, végérvényesen.
Ma azonban azt látjuk, hogy Magyarország jelenlegi vezetése más utat követ. A szövetségből formailag ugyan még nem lépett ki, de elveit, céljait tekintve már régen szemben áll vele.
Az észak-atlanti szerződéssel az aláírók közös célja az, hogy "megőrizze a szabadságot, népeiknek a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvein alapuló közös örökségét". Az Orbán-kormány az elmúlt négy évben pedig következetesen tagadta és támadta ezeket az értékeket. Nem a demokráciát, hanem saját egypártrendszerét építi. Nem az egyéni szabadságot, hanem a totális elnyomást erősíti. Nem a jog uralmát, hanem a többség diktatúráját teljesíti ki. Orbán Viktor nem a nyugati elveket vallja, hanem a keleti mintákat követi. És ebbe az irányba sodorja a hazánkat is.
Az elmúlt század tragédiái után és az elmúlt hónapok, a növekvő orosz fenyegetés újra megmutatták, hogy ez milyen veszélyt jelent. Orbán Viktor túl messzire ment – kelet felé. Ezért kell megállítani.
Erre a kormányváltó erő pártjai jelentik a garanciát: egyedül mi tudjuk leváltani a kormányt április 6-án. De másnaptól a nemzet minden tagjával közösen fogunk változtatni az irányon, amit az ország követ. Mert a magyarok európai meggyőződése és atlanti elkötelezettsége ma is erős. A nemzet érdeke ugyanaz, mint a NATO-csatlakozáskor: nem akarunk megint keleti befolyás alatt, függésben élni.
Most újra erről szavazunk: hogy a békés, biztonságos nyugat, vagy a háborús veszélynek kitett, bizonytalan kelet része leszünk.
A magyarok többsége – több mint kétharmada – már döntött. Nem most, hanem 1956-ban, 1989-ben, majd 1999-ben, a NATO-ba lépéskor is. Most vasárnap újra ki kell nyilvánítanunk a közös döntést: Európához tartozunk, békét akarunk. Végérvényesen.
MSZP
Együtt
DK
PM
MLP
