MTI/mszp.hu
2011. október 13. 16:32

A közigazgatási hivatalhoz fordul Tolnában az MSZP

A közigazgatási hivatalhoz fordul a Tolna megyei MSZP a megyei önkormányzat intézményeinek állami kézbe adásáról hozott döntés miatt - jelentette be az MSZP Tolna megyei elnöke csütörtökön Szekszárdon.

Harangozó Tamás megyei MSZP-elnök a sajtótájékoztatón elmondta: azt kérik a hivataltól, hogy állapítsa meg az intézményátadásról szóló megállapodás, valamint a közgyűlés október 5-i ülésén hozott döntés törvénytelenségét. Közölte azt is, hogy "közérdekű adatigényléssel" fordult a közgyűlés elnökéhez, amelyben a zárt ülés jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatalát kéri.

A szocialista politikus hangoztatta: álláspontja szerint a közgyűlés elnökének nem volt felhatalmazása arra, hogy a miniszterelnökkel aláírja a megállapodást a 12 megyei intézmény átadásáról.

Mindezen túl - amennyiben a közigazgatási hivatal nem állapít meg törvénytelenséget -, büntető eljárást kezdeményeznek különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanújával. Az átadandó Tolna megyei vagyon ugyanis aránytalanul nagyobb, mint az a hitelállomány, amelyet az állam átvállal a Tolna megyei önkormányzattól - tette hozzá.

Frankné Kovács Szilvia, a megyei közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy a frakció kezdeményezi az átadásra kerülő vagyon értékének meghatározását, valamint egy bizottság felállítását, amely azt vizsgálná: terhel-e valakit felelősség a 2006 és 210 között keletkezett adósságállomány miatt. Közlése szerint a hatmilliárd forintos hitelállománnyal szemben mintegy 16 milliárd forint a megyei önkormányzati vagyon könyv szerinti értéke.