Egy kéréssel szeretnénk Önhöz, és az Ön személyén keresztül frakciója minden tagjához fordulni.
Mi úgy látjuk, hogy Pintér Sándor belügyminiszter úr közmunkásokkal kapcsolatos javaslata újabb merénylet a magyar munkavállalók ellen.
Ha a Pintér-javaslatot elfogadják, az állam magánvállalkozásoknak fogja akaratától függetlenül eladni az olcsó, közmunkás munkaerőt. Mint régen a rabszolgapiacon, úgy fogják adni-venni a közmunkásokat. Egyszerűen kenyéradó gazdát cserélnek majd az erre a sorsra ítélt magyar állampolgárok tömegei, akik jövőre negyedmillióan lesznek. (A javaslat nemre, korra, betegségre tekintet nélkül árulja a közmunkás munkaerőt, ugyanis semmilyen munkaalkalmassági, orvosi vizsgálat nem előzi meg a napszámos robot megkezdését.)
Ehhez a piszkos munkához a tervezet szerint az állam pénzbeli támogatást nyújt a települési polgármestereknek. Magyarán szólva: a kormány fejpénzt fog fizetni a közmunkás-kereskedelem bonyolítóinak, azaz azoknak a polgármestereknek, akiknek nemrég durván lecsökkentette a járandóságát.
Ez gyomorforgató, erkölcstelen politika!
Még egy megjegyzés: mi úgy gondoljuk, hogy egy olyan országban, ahol ezt meg merik tenni közmunkás magyar állampolgárokkal, ott egy munkavállalónak, keményen dolgozó kisembernek sem lesz előbb vagy utóbb semmi joga.
Tisztelt Országgyűlési Képviselő!
A mostani lépéssel ugyanakkor nem csak a közmunkásokat nyomják még mélyebbre. Teljes mezőgazdasági térségekben, az olcsó közmunkások átirányítása leveri, megfelezi, azaz jóval létminimum alá löki a napszámos béreket. Birtok nélküli falusi emberek tömegeitől vesz el havi két-háromezer forint nettó munkabért az állam. (Ezzel a döntéssel, a hetek, hónapok óta elmaradt sárga csekkek befizetése, meg az iskolakezdés úszik el a vidéki családoknál.)
Ez a szabályozás beláthatatlan folyamatokat indít el a magyar vidéken.
Ráadásul, ha ezt a javaslatot elfogadják, jön majd egy következő tervezet, ami engedélyezi az építőipari vállalkozásoknak (hiszen egy jelentős része idénymunka) nemcsak a képzetlen közmunkás, hanem a szakmunkás-közmunkások egyszerűsített tömeges foglalkoztatását. Egész ágazatokban törhetik így le a béreket.
Kubikusok, közmunkások, napszámosok, és cselédek országa legyünk?
Tisztelt Képviselő Asszony, Képviselő Úr!
Nekünk és a közmunkásoknak nem mindegy, hogy ki, milyen szavazási magatartást tanúsít a Magyar Országgyűlésben.
Első lépésként kérjük, hogy indokaink alapján a T/5141 számú törvényjavaslatot ne támogassa.
Budapest, 2015. június 19.
Tisztelettel:
A Közmunkás Szakszervezet Elnöksége
A Közmunkás Szakszervezet nyílt levele minden országgyűlési képviselőnek
Tisztelt Képviselő Asszony, Tisztelt Képviselő Úr!