A csókosokat kitömték, a fél országot pedig hagyták bedőlni – jegyezte meg Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
„Gondoljunk bele, hogy azokon a kistelepüléseken, ahol a gépjármű-súlyadón kívül semmilyen bevétel nincs – hiszen nincsenek ott cégek, se helyi iparűzési adó –, és ahol azt most elvették, azok néznek ki a fejükből, hogy most velük mi lesz. Most azt várná a Fidesz, hogy ilyen intézkedéseket is egy gombnyomással legitimáljuk. Hát megmondtuk, hogy nem” – emlékeztetett Harangozó.
Elmondta, az MSZP benyújtotta módosítói javaslatait, ám valószínű, hogy ezeket nem fogják elfogadni, a fideszesek pedig így is, a jelenlegi formájában is meg fogják megszavazni a meghosszabbítást. „Azt kérték szeptemberben, hogy az ellenzék segítse a kormányt. Azt mondta akkor Orbán, hogy a védekezés tekintetében minden felelősség a kormányé és személy szerint az övé. Majd decemberben a parlament ülésén Gurmai Zita MSZP-s képviselőtársunk kérdésére már ugyanezt kikérte magának, és azt mondta, hogy a járványügyi védekezéssel kapcsolatban a kormánynak semmilyen felelőssége nincsen. Ezek után hogy adna neki bármilyen felhatalmazást bármilyen felelős politikus?” – tette fel a kérdést.
Harangozó Tamás hangsúlyozta, Orbán az új rendeletbe is beleírattatta, hogy minden döntés a miniszterelnöké. „Egy járványügyi védekezésben a miniszterelnök a legautentikusabb egyszemélyű döntési forma? Én egy olyan országban szeretnék élni, ahol például egy olyan testület hozhatja meg legalábbis a járványügyi döntéseket, amely életében foglalkozott ezzel! Így viszont Orbán ne mondja, hogy Müller Cecília a hibás, vagy Brüsszel a hibás, vagy az ellenzék a hibás, vagy bárki, aki éppen szembe jön az utcán, csak ő nem, aki éppen teljhatalommal rendelkezik ebben az országban”.
Felidézte, amikor 2010-ben a nagy gazdasági világválság után szinte pontosan annyi, 82-83% volt az államadósság, mint ma, mit mondott Orbán és a fideszesek. „Nemzethalált kiáltottak és Kósa Lajos kiállt a Kossuth térre és kijelentette, hogy mindjárt államcsőd lesz, amivel beborította a forintot, és amiért a devizahitelesek mai napig „hálásak lehetnek” neki”.
„Az végképp nem megy, hogy minden döntést magának kér, majd utána, amikor valamit rosszul csinál a kormány, akkor mindig másra mutogat. Tehát ebben a dokumentumban nem kérheti az ellenzéktől, hogy az általunk nyíltan kritizált és elfogadhatatlan döntéseket majd egy utólagos igen gombbal még legitimáljuk is” – világította meg Harangozó.
Végül kérdésre a szocialista politikus reagált Hadházy Ákos zuglói indulásának felvetésére a Momentum színeiben. Emlékeztetett a korábbi megállapodásra, hogy Hadházy Szekszárdon nem indul vele szemben, amit Hadházy eddig sikeresen be is tarott. Ugyanakkor kifejtette, nem biztos, hogy Hadházynak pont Zuglóban érdemes indulnia vele szemben, ahol megvan az ellenzéki többség, tehát már most is „jó kezekben” van, hiszen a fő cél mind a 106 egyéni választókerület megnyerése – húzta alá az MSZP frakcióvezető-helyettese.