nepszava.hu | Belföld
2020. február 17. 16:31

A legnagyobb rizikó az, ha nem vállalunk rizikót - interjú Hiller Istvánnal

A legnagyobb rizikó az, ha nem vállalunk rizikót - interjú Hiller Istvánnal
Ütőképes alternatívává kell válnia az ellenzéknek 2022-re; megvan a fejében a csapat; a rációt érzelmekkel itatná át; a társelnöki rendszer bevezetése most a párt megújításáról szól, nem fúzióról – mondja Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke.

Azt mondják, visszatér a választmány élére.
Ha a kongresszus méltónak talál, kedvvel és ambícióval vállalom ezt a feladatot.

A jelenlegi struktúrában a választmány mondja ki a végső szót listákról, egyéni jelöltekről pártprogramról. Nem szegi kedvét, hogy a jövőben az elnökség sokkal határozottabban beleszólhat a jelöltek kiválasztásába, az ideológiába?
Azt akarom, hogy az MSZP társadalmi támogatottsága nőjön – és ehhez azokat a feltételeket is meg kell teremtenünk, amelyek a külvilágot egyáltalán nem érdeklik. Kezdeni kell valamit, az elavult, elnehezedett alapszabályunkkal. Olyan változásokra van szükség, amelyek az MSZP-t egy, a többi ellenzéki formációval hatékonyan együttműködni képes párttá teszik, az elnökséget pedig egy gyorsreagálású testületté. Magam is erős, koncepciózus vezetést akarok.

Az operatív ügyekre szakosodott elnökségben nem szorul háttérbe a megfontoltabban mozduló választmány vezetője?
Higgye el, ha nem csapatban gondolkodnék, nem ambicionálnám a feladatot.

Most jön az, hogy én megkérdezem, kik a csapat tagjai, ön pedig kerek mondatokban kitér a válasz elöl?
Szerintem álságos lenne, ha ezt tenném. Essünk neki!

Akkor kikből áll a csapat?
Helyeslem a társelnöki rendszert, lépjük meg a bevezetését, találjunk két jó politikust: egy férfit és egy nőt. Amennyiben Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan úgy dönt, hogy elindul a társelnöki posztért, én támogatni fogom őket.

Kunhalmi Ágnes a 2018-as választások alkalmával már volt az MSZP-Párbeszéd kampányarca. Más alkalmas jelöltet nem lát az MSZP tábláján?
Dehogynem. Tüttő Kata kiváló lenne, de megértem, hogy friss főpolgármester-helyettesként, Karácsony Gergely legszűkebb körének tagjaként a fővárosra koncentrál.

Mi a ráció a társelnöki rendszerben? Mitől lesz a két vezető együttes kedveltsége nagyobb, mintha simán összeadjuk a népszerűségüket?
És mi lenne, ha azt mondanám: együtt élünk ebben az országban nők és férfiak. És a nők tehetsége, joga, ambíciója pont ugyanolyan, mint a férfiaké. Mert nem elég a tartalom. Anélkül ugyan nem megy, de a ráció mellett szükség van érzelmekre is. Ha nem tűnünk szerethető közösségnek, akkor hiába a szakmai színvonal. A szerethetőség nélkül nincs meg a kormányképesség üzenete. Úgyhogy a médián átjövő, szerethető arcra és közös döntésekre van szükség. Ha ez kiegészül azzal az irányító – a nyilvánosság előtt kevésbé fontos – képességgel, amit a jelenlegi elnök megtestesít, nos az összességében hoz a pártnak.

Jól értem, hogy ez a mondat a pártelnök szelíd kritikája volt?
Nem, ez egy még hatékonyabban működő párt víziója volt. Egyébként meg nem kell félni az újítástól. Azon is lamentáltunk, hogy az előválasztást be merjük-e vezetni, most meg annyi gazdája van, hogy csuda. A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót.

Miként kommentálja azt a sok helyütt felbukkanó mondást,  hogy az átállás a társelnöki rendszerre egy két lépcsős folyamat: most két szocialista politikus tölti be a pozíciót, aztán középtávon egy MSZP-s és egy másik pártbéli, azaz a szisztéma egyfajta pártfúziót készít elő.
Most annak a lehetőségét teremtjük meg az alapszabály módosításával, hogy minél szorosabban és eredményesebben tudjon együtt közlekedni az MSZP az ellenzéki erőkkel. Nem titok, nekünk a Párbeszéddel a legszorosabb a kapcsolatunk. De rövidtávon semmilyen fúzió lehetőségét nem látom, ez most az MSZP megújítása.

A nevekkel idenyújtotta a kisujját, de nekem a karja kell! Kit látna szívesen a pártigazgatói székben és a vezérkarban?
Akadtak konfliktusok a személye körül, de megcsinálta az utóbbi évek legfontosabb politikai innovációját, az előválasztást, amit ráadásul a szavazók is szerettek, illetve sikerrel rendezte össze a közös indulást az önkormányzati választásokon. Molnár Zsolt bizonyítottan jó tárgyaló – pártigazgatónak ő a megfelelő ember. Ami pedig a más vezetői pozíciókat illeti, három embert említenék meg. Ahogy Szakács László politikusként és jogászként dolgozik kárt szenvedett emberekért, legyen szó a Quaestor-károsultakról vagy a devizacsapdában vergődőkről, nos az szerintem a pártnak hoz. Hitelesíti, hogy az MSZP az igazságosságra törekszik. Ahogy ezt üzeni Komjáthi Imre munkássága is, aki megmutatta, hogyan csinálhat érdemi, hétköznapi politikát egy munkásember – az átlagpolgár és a média tiszteletét egyaránt kivívva. Harangozó Tamásnak pedig azért van helye a vezetésben, mert elképesztően sokat tett a frakció és a párt szervezetének újjáépítésben. Egyébként meg egy másik összefüggésben érdemes építenünk arra a tapasztalatra és nemzetközi kapcsolatrendszerre, amivel Mesterházy Attila rendelkezik. A NATO parlamenti közgyűlés elnöke. A legmagasabb nemzetközi tisztet ő viseli közülünk. És ez biztos hasznára lehet a politikai közösségünknek.

Nem tart attól, hogy a lapok kiterítése után ezeket a neveket belülről és kívülről egyaránt megpróbálják elkoptatni a kongresszusig?
Ha nem állják a nyomást, ne is legyenek vezetők. Tudom, hogy szokatlan ez a nyíltság, de hiszem, hogy az új politikánknak nem szabad a levegőben lógnia, hanem személyekben is testet kell öltenie.

Az új politikának azért meglehetősen sarkos pontjai vannak: a dolgozóknak kötelezően fizetendő osztalék, az állami és az egyházi iskolai normatívák szintre hozása, az albérletárak maximalizálása. Nem tart attól, hogy a választóknak ez a program túl baloldali, túl sok állami beavatkozással?
Nem. Az emberek problémáiról beszélünk. Arról, hogy a borzasztó albérletárak életeket tesznek tönkre: mivel százezrek képtelenek ezeket a tarifákat megfizetni, rengeteg fiatal nem mehet főiskolára és egyetemre, nagyon sok munkavállaló pedig nem szerezhet jobb állást egy másik városban. Ki állítsa helyre a társadalmi igazságot, ha nem az állam? Kevésbé patetikusan: ezekről a kérdésekről beszélnek az emberek, amikor leülnek meginni egy pohár bort. Ezért mondom, nem kell megijedni a markáns baloldaliságtól.

Akkor sem, ha az ellenzéki formációk némelyikének ez csípi a szemét?
Ha nem lennének különbségek, akkor mindenki ugyanabban a pártban politizálna. Az egészen biztos, hogy túl vagyunk a „Fidesz takarodj!” mondáson. Ez alapvetés, de ennél többet várnak az emberek. Karácsony Gergelyt nem csak a karaktere vitte sikerre ősszel, nagyban közrejátszott, hogy világosan el tudta mondani, milyen Budapestet akar. Mi is ezt tesszük. Ráadásul egy markánsan baloldali párt jó társa bármilyen demokratikus pártnak – hosszú távon ezt hívják koalíciónak.

Rövid távon viszont abban sincs egyetértés, hogy egy közös lista legyen, vagy kettő.
Imádok hajnalig morfondírozni elméleti kérdésekről, de ez nem az. A választók már döntöttek. Amikor bármilyen módon külön indultunk, veszítettünk. Amikor képesek voltunk szervezeti értelemben is közösen fellépni, győztünk. Hallgassunk a választókra! Ennyi.

Kapcsolódó párttagok