2011. április 19. 14:29

A magyar alkotmány európai alkotmányügyi szemmel

Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának (AFCO) mai ülésén Szájer József a bizottság néppárti magyar tagja bemutatta az egy nappal korábban a Magyar Országgyűlés által nagy többséggel elfogadott új magyar alkotmányt. Dr. Gurmai Zita, a bizottság szocialista alelnöke hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotmányban meghatározott sarkalatos törvényekről még nem tudunk semmit, pedig ezek fogják igazán megváltoztatni a magyar demokrácia alapjait. A tegnapi szavazás csak a magyar alkotmányozási folyamat kezdetét jelenti.

A bemutatót követően a bizottság több tagja is súlyos kritikával illette az alkotmány egyes részeit és megalkotásának folyamatát. Ezt követően először a frakciók alkotmányügyi munkacsoportjainak vezetői szólaltak fel, majd a kérdések körét Gurmai Zita, a bizottság alelnökének felszólalása zárta.

Gurmai Zita hozzászólásában röviden ismertette az elmúlt 11 hónap "alkotmányozásának" eseményeit. Kifejtette, hogy Magyarország köztársasági alkotmánya széles támogatottságot élvezett: azt mindenki elfogadta, hiszen a megalkotásában mindenki részt vett. Most azonban csak a Fidesz áll a tegnap megszavazott új egypárti alkotmány mellett. Elmondta azt is, hogy a magyar szocialisták nem vettek részt a komédiában. "Mi haszna is lett volna? A hatalom még az elvétve ’együttműködő’ ellenzékiek módosítóit is tucatjával söpörte le az asztalról. A demokratikus ellenzék a Magyar Országgyűlésben olyan jogi garanciákat kért, amelyek biztosíthatták volna, hogy az új alkotmány széles politikai konszenzuson alapuljon, demokratikus módon megvitatásra kerüljön, és jelentős támogatást élvezzen az állampolgárok részéről. A Fidesz elutasította ezt a javaslatot, sőt, hatályon kívül helyezte azt a korábbi alkotmányos szabályt is, amely kimondta, hogy egy új alkotmány elfogadásához 4/5-ös parlamenti többség szükséges. Így lehetővé vált, hogy a kormányzó pártok az ellenzék támogatása nélkül döntsenek" - érvelt a képviselő.

Beszédének végén kiemelte: "A nemzetközi közösség is aggódik, elég csak rápillantani a német külügy tegnapi nyilatkozatára. A nemzetközi közvélemény és sajtó a Le Monde-tól a Financial Times-on át a konzervatív Le Figaróig bezárólag attól tart, hogy Magyarország lehet az Európai Unió első autokráciája. Ha Önök figyeltek volna a Velencei Bizottságra, a civilekre, a TASZ-ra, a Magyar Helsinki Bizottságra, a szakszervezetekre, az ellenzékre, a nemzetközi közvéleményre, akkor talán észrevehették volna, hogy a most elfogadott pártalkotmány fényében a félelmek megalapozottak."

Az ülésen jelenlévő Tabajdi Csaba szerint a Fidesz másodszor is saját csapdájába esett, amikor az Európai Parlamentben az új egypárti magyar alkotmány megvitatását szorgalmazta. Az MSZP EP delegációvezetője kifejtette, hogy a Fidesz a kétes legitimációval bíró alkotmány kapcsán önigazolást keres Európában, de mindenhol csak súlyos kritikát kap. "A mai meghallgatáson még a Fidesz saját európai pártcsaládja, az Európai Néppárt Frakciója részéről is súlyos kritikák fogalmazódtak meg a magyarországi alkotmányozás folyamatával és az alkotmány tartalmával kapcsolatban. A képviselők elsősorban az alkotmány egypárti jellegét, az érdemi társadalmi konzultáció, a népszavazás kiírásának elmaradását, a tartalmat illetően pedig a hatalmi fékek és egyensúlyok rendszerének meggyengítését kritizálták" - mondta Tabajdi Csaba.

Gurmai Zita aláhúzta: "Az egypárti alaptörvény legalitását nem vonjuk kétségbe, hiszen elfogadása a hatályos köztársasági alkotmány eljárásjogi előírásain alapult. Ugyanakkor illegitimnek és ideiglenesnek tekintjük, és amint erre a választók általános választáson felhatalmazást adnak nekünk, módosítani fogjuk. Amint megtehetjük, visszaállítjuk a társadalmi konszenzust, amelynek öveznie kell egy tisztességes európai köztársaság tisztességes alkotmányát".