A háztartások által betáplált villamos energiával kapcsolatosan Gulyás Gergely miniszter, valamint sajtómegkeresésére az Energiaügyi Minisztérium is úgy nyilatkozott, hogy a legkorrektebb árazás az, ha az MVM ugyanannyiért veszi az áramot egy napelemes termelő magánszemélytől, mint amennyiért egy lakossági felhasználó számára biztosítja, mondjuk, a paksi atomerőmű által termelt villamos energiát. Ennek értelmében, azok a családok, akik 2024. január 1. után nyújtanak be igényt háztartási napelemes beruházás végrehajtására, azok befektetése gyakorlatilag sosem térül meg, hiszen a jelenleg hatályos szabályok szerint feltételezhetően a megtermelt és a hálózatba betáplált áramért 5 forintot kaphatnak csupán.
Azonban amikor a nyári hónapok elmúltával áramvásárlásra kényszerülnek, akkor már a lakosságra vonatkozó szabályok szerint 36, átlagfogyasztás felett 72 forintért vásárolhatnak áramot kilowattóránként.
„Így a magyar háztartások milliókból végrehajtott fejlesztése teljes mértékben értelmetlenné válik. Történik mindez annak ellenére, hogy az MVM viszont ennek az árnak a sokszorosáért értékesítheti tovább ugyanazt az áramot, a hazai mikrovállalkozások esetében például 72 forint ellenében” – írta beadványában dr. Tóth Bertalan.
Az MSZP frakcióvezetője az írásbeli kérdésében úgy fogalmazott, hogy tűrhetetlen az is, hogy a naperőművekben előállított villamos energiára más szabályok vonatkozzanak, mint a háztartási kiserőművekben megtermeltre.
A naperőművekben előállított áram átvételére vonatkozó rendszer (METAR) szerint ugyanis átlagosan 32-40 forintot fizetnek a naperőművekben megtermelt áramért. Így az egyébként jellemzően állami támogatással megvalósuló nagyvállalkozások, köztük külföldi tőkebefektetések profitjának biztosítása érdekében a kormány többszörösét fizeti a napelemmel termelt áramért, mint a hazai háztartásoknak.
„Úgy tűnik tehát, hogy csak azért marad változatlan a cégek által termelt napelemes áram átvételi rendszer, mert a MET, a korábban az érdekeltségébe tartozó vállalat az egyik nagybefektetője a napelemes áramtermelő piacnak. Az igazságosság jegyében tehát elvárható, hogy ugyanannyit fizessenek a családoknak is a hálózatba táplált áramért, mint a nagyvállalkozóknak” – fogalmazott beadványában dr. Tóth Bertalan.
Az MSZP frakcióvezetője, dr. Tóth Bertalan az alábbi konkrét kérdéseket tette fel Lantos Csaba energiaügyi miniszternek:
- Valóban 5 forintot akarnak fizetni a bruttó elszámolási rendszerben a betáplált villamos energiáért a magyar családoknak?
- Mivel magyarázza, hogy a háztartások részére csak a töredékét fizetik a profithajhász befektetőkhöz képest?