mszp.hu | Belföld
2024. május 09. 14:14

A magyar dolgozók érdekeit az Európai Unióban is képviselni kell!

A magyar dolgozók érdekeit az Európai Unióban is képviselni kell!
Május 9-én ünnepeljük az Európa-napot, 20 éve, ezen a napon csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Ilyenkor fontos megemlékezni az unió egységéről is, de nem szabad elfeledkezni a magyar munkavállalókról sem. Komjáthi Imre csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet a magyar dolgozók képviseletének fontosságára az Európai Unióban. Az MSZP társelnöke elmondta, pártja, valamint az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség képviselői az Európai Parlamentben is mindent meg fognak tenni a magyar munkavállalók védelméért.

Május 9-e az Európa-nap, ilyenkor az európai béke és egység van reflektorfényben, ezt a reflektorfényt azonban a dolgozók biztonságára és megbecsülésére is rá kell irányítani, kezdte sajtótájékoztatóját Komjáthi Imre. A Szigetszentmiklóson található koreai akkumulátor-feldolgozó gyár előtt állva elmondta, a gödi Samsung gyárban keletkezett selejtes akkumulátorok feldolgozása történik itt, ez a hely azonban nem erről lett híres. Azzal került be ugyanis a köztudatba, hogy olyan robbanás történt itt, melyben két dolgozó is életét vesztette, valamint olyan súlyos munkavédelmi visszaélések történtek, melyek eredményeként a kiérkező ellenőrök is rosszul lettek, kiderült, hogy 13 munkavállalónak súlyosan rákkeltő anyaggal kellett dolgoznia.

Az állam nem lép fel mindezek ellen, mondta el a szocialista képviselő. A keleti nagyvállalatokat ugyanis a munkavédelmi szabályok lebutításával, az ellenőrzések csökkentésével csábítják Magyarországra, s ezzel is kiszolgáltatják a magyar dolgozókat. A magyar dolgozók egészsége, testi épsége és élete azonban nem lehet alku tárgya. A versenyképességet nem leszakadt karokkal, felrobbanó szívekkel és sípoló tüdőkkel kell biztosítani - szögezte le Komjáthi Imre.

Az MSZP társelnöke elmondta, 2010-ben még 1047 munkavédelmi és munkaügyi ellenőr végezte a feladatát Magyarországon, ma ez a szám 300 főre csökkent, a kormánynak „köszönhetően”. Emellett a munkavédelmi szabályokat is felpuhították, ma már nem kötelező a munkavédelmi oktatás, elég a dolgozó kezébe adni az oktatási anyagot. A munkaegészségügyi és alkalmassági vizsgálatok sem kötelezők már. 

Mindezek következménye, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium közlése alapján a tavalyi évben 20 658 munkabaleset történt, közülük 62 halálos kimenetelű volt. Amennyiben a magyar kormány nem képes, nem alkalmas, vagy nem akarja megvédeni a magyar dolgozók érdekét, akkor európai beavatkozásra van szükség.

Komjáthi Imre kiemelte, június 9-én olyan európai parlamenti képviselőket kell választani, akik a magyar dolgozók érdekeit képviselik Európában, és akik elérik, hogy az Európai Munkavédelmi Hatóság ellenőrizze a magyar kormányt, hogy betartják-e azokat a szabályokat, melyek a dolgozók egészségének és testi épségének megőrzését szolgálják.

Olyan európai standardokra, munkajogi normákra van szükség, melyek biztosítják a munkavállalók egészségét, a jó munkakörülményeket, valamint a munkavédelmi szabályok betartását. Az MSZP-DK-Párbeszéd koalíció éppen ezért dolgozik. 

„Június 9-én nem szabad olyanokra szavazni, akik nem a magyar munkavállalók érdekeit tekintik elsőnek, hanem a külföldi tőkéét” – zárta sajtótájékoztatóját az MSZP társelnöke, Komjáthi Imre.

Kapcsolódó párttagok