Varga László szocialista országgyűlési képviselő szerint a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nyílt levele nem a pedagógusok fizetéséről szól, hanem a közoktatás állapotáról, az elfogadhatatlan körülményekről, amelyekben kénytelenek dolgozni.
Mint mondta, a magyar közoktatásnak a gyermekről kell szólnia, és most bátor pedagógusok megtörték a jeget az oktatás színvonalának emelkedése érdekében. Varga László Miskolc országgyűlési képviselőjeként nem hagyhatja, hogy szőnyeg alá söpörjék a problémát.
Hiller István szerint a napnál is világosabb, hogy a magyar közoktatás színvonala zuhan, és a rendszer csak azért működik, mert a pedagógusok áldozatkész munkája életben tartja. A politikus hangsúlyozta, hogy a Hermann Ottó Gimnázium pedagógusainak és a hozzájuk csatlakozóknak szakmailag igazuk van, és nem részproblémával, hanem rendszerproblémával néz szembe a magyar oktatás.
A KLIK-rendszer egy hibás felfogás rossz megvalósítása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem tud problémát megoldani, ő maga vált a problémává.
Hiller István hozzátette, hogy az MSZP véleménye egyezik a nyílt levél íróinak álláspontjával. A szakma szerint az oktatás középpontjában a gyermek áll, a Fideszében viszont a KLIK, vagyis ők nem azt akarják, hogy a gyermekeknek legyen jobb, hanem azt, hogy a KLIK jobban működjön - fogalmazott.
A szocialista politikus elmondta, az elmúlt három év megmutatta, hogy a KLIK ugyanúgy működik, ahogy általában a teljhatalommal felruházott bürokratikus intézmények: adatokat gyűjt, beadványokat kér az iskoláktól, így a pedagógusok úgy érzik, ők leginkább adatszolgáltatók és nem a gyerekekkel foglalkozó, oktató, nevelő munkát végző emberek.
Hiller István szerint rendezni kell a pénzügyeket, hiszen az államosítás kapcsán jelentős mennyiségű, nagyságrendileg 100 milliárd forintot vontak ki az oktatásból. Helyre kell állítani a pedagógusok és a pedagógus közösségek autonómiáját, mert nem gátolhatja egy mindent előre megmondó rendszer a kreativitást, a szakma fejlődését. Vissza kell állítani az igazgatói jogköröket, mert az intézményvezetők alárendeltként nem tudják a felelősséget vállalni, ráadásul a jelenlegi rendszerben a KLIK lassan reagál, a rutinból megoldható feladatok heteket vesznek igénybe.
Hiller István kiemelte: szövetséget kérünk és szövetséget ajánlunk a magyar pedagógusoknak, akik tiltakoznak, és azoknak is, akik most fognak csatlakozni.