A mai hatalom diktatúrát épít!

Orbán Viktor két napja egyetlen szó t sem szól a Nemzeti Választási Irodánál történtek miatt. A választókat a hatalom semmibe veszi, jogaikat elvonják, és a diktatúra irányába tesznek lépéseket. Mindent el fogunk követni, hogy felhívjuk erre az állampolgárok figyelmét, és megakadályozzuk mindazt, ami emberileg és politikailag lehetséges. – hangsúlyozta ma Lukács Zoltán, az MSZP országos alelnöke, Halmi József, az MSZP megyei alelnökével tartott sajtótájékoztatóján.

A nyíregyházi Fidesz iroda előtt Halmi József elmondta, a mai hatalom diktatúrát épít, amire korábban is felhívtuk már a figyelmet, a média bekebelezése, a magánvagyonhoz való hozzányúlás, mind – mind erre utalt, de a tegnapelőtti események, a verőemberek „magán hadseregként” való használata a Nemzeti Választási Irodánál a diktatúra terjedésének a csúcsa.

Magyarország államformája hiába demokratikus, a Fidesz – KDNP inkább a diktatúra alkalmazásával él, a helyi helytartóival, a jarási hivatal vezetőivel, a kormányhivatal vezetőkkel és az országgyűlési képviselőivel együtt, akiknek a tiszta faj a Fidesz. – fogalmazott a megyei alelnök.

Lukács Zoltán, az MSZP országos alelnöke jellemezve a két napja történteket elmondta, bár az NVI – nél történt események elszenvedői mi vagyunk, az áldozata az eseményeknek minden magyar állampolgár, aki a jogaival kíván élni. 25 év alatt nem volt arra példa, hogy egy közintézményt szélsőjobboldali verőlegények árasztottak és foglaltak el utasításra. Meggyőződésünk, hogy a hatalom küldte oda őket, és a hatóságok tétlenül nézték, hogy órákon keresztül egy népképviseleti szerv működését megbénítják. – folytatta.  Az is példátlan, hogy fizikai erőszakkal akadályoztak meg egy állampolgárt abban, hogy a jogait érvényesítse.

A Fidesz kormánya innentől a verőlegények kormánya. Ők maguk is verőemberek, csak ők politikai verőemberek, - mondta az alelnök – hiszen éppúgy akadályoznak meg embereket a jogaik gyakorlásában, mint a fizikai fölényt alkalmazó verőlegények a Nemzeti Választási Irodánál. Elvették a jogot az emberektől a normális életre, a dolgozók fizetése egyre kevesebb dologra elég, egyre kevesebb a munkahely is.

Lukács Zoltán elmondta, a közszférában azonnali 50% - os fizetésemelésre van szükség, és a piaci szektorban is minimum 100.000 forintos nettó minimálbér szükséges, hiszen nem lehet Magyarországon béremelés nélkül gazdaságot élénkíteni.

Kapcsolódó párttagok