mszp.hu | Európai Unió Nyugdíj
2019. március 30. 10:46

A méltányos nyugdíjakat csak egy szociális Európa garantálhatja

Az európai szocialisták már régóta küzdenek a méltányos európai minimálnyugdíjért, amelyet abból az átlagkeresetből állapítanának meg, amit a gazdaság már megtermelt – mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője az Atv Egyenes beszéd című műsorában.
A baloldali képlet szerint tagállamonként a bruttó átlagkereset 60%-a lenne a minimálbér, és ennek a további 60%-a lenne a minimálnyugdíj. Ez azt jelenténé, hogy Magyarországon a jelenlegi legkisebb 28 500 forintos nyugdíj ebben a rendszerben 129 600 forint lenne. Szanyi Tibor úgy véli, hogy ezt a méltányos összeget Magyarország is megközelíthetné, ha nem adóparadicsomként működne és beszedné az adókat a multi cégektől. Véleménye szerint azonban ezt a 100 ezer forintos különbséget az Orbán-kormány nem lenne hajlandó odaadni a nyugdíjasoknak azért, mert számtalan szociális juttatás a legkisebb öregségi nyugdíj összegéhez van kötve.
 
Szanyi Tibor úgy gondolja, hogy ennek a számítási módszernek a kötelező elterjedését az segítené, ha a szocialisták kerülnének többségbe az Európai Parlamentbe. Ugyanakkor véleménye szerint a többi párt támogatása is elképzelhető a javaslat elfogadásához, amire példaként hozta fel a 75%-os támogatottsággal elfogadott javaslatát, amely szerint az áfát 25%-ban maximalizálnák az unióban.
 
 
Megmutatta egész házát és kertjét, a valóságot állítva szembe a hamis állításokkal, és részletesen ismertette, mikor, milyen felújításokat végeztek az otthonában.
Azt mondta, az a célja, hogy „egyszer és mindenkorra ezt a hazugságot lezárjuk” és „szelíden” azt üzente a „Fidesz-központnak”: ezek a támadások nem tántorítják el, csak még harcosabbá teszik.
 
Mint mondta, 18 éves kora óta dolgozik közéleti szereplőként „az önök szeme előtt”, de sohasem kellett elbújnia „se vadászkastélyokba, sem másképp”. Őt soha senki nem vádolta azzal, hogy „Mr. 10 %”, „Mr. 20 %” vagy „Mr. 80 %” lett volna.
 
Azt mondta: sepregessenek a fideszes politikusok háza táján, mert „lenne mit megnézni”.
Elmondta: minden olyan orgánum ellen feljelentést tett, amelyek családja magánéletét, és a drónokkal a légteret is, megsértették, és amelyek hazugságokat terjesztettek róla.
„Az igazság a mi oldalunkon van. Az Orbán-rendszer pontosan az ilyen mocskos, ilyen elképesztő hazugságai és működése miatt kell, hogy megbukjon”.