Utalva a Fidesz pártcsaládjához tartozó Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője, Manfred Weber nyilatkozatára, az MSZP elnöke amellett foglalt állást: át kell adni a határvédelmet a Frontexnek, hogy ez az uniós szervezet védje meg a közös európai határt. Ez nem szuverenitás kérdése és nem ideológiai kérdés, ez minden európai érdeke - hangoztatta.
A hot spotok létrehozásával kapcsolatban emlékeztetett: egyes európai országok közölték, hogy mely országból érkező menekülteket fogadnak be. Szerinte ezeknek az országoknak közösen ki kell alakítaniuk egy eljárásrendet, és az unió határaihoz érkező menekültek dönthetnének, mely országban akarnak menedékre lelni. Hozzátette: menekültügyi eljárásokat a választott országban kell lefolytatni.
Kérdésre válaszolva a pártelnök később azt mondta: miért ne lehetne a Keleti pályaudvarnál is egy hot spot. Miért ne lehetne ezeknek az embereknek a problémáját ott megoldani? - tette fel a kérdést.
Tóbiás József szerint a tranzitországoknak, például Magyarországnak meg kell teremteniük, hogy a migránsok eljussanak a választott országba. Ennek a humanitárius tranzitfolyosónak a létrehozása átlépi az európai normákat - érvelt -, ezért Magyarországnak itthon is és uniós szinten is a jogi helyzet megoldását kellene kezdeményeznie.
Megismételte a szocialisták korábbi javaslatát a menekültügyi hivatalok létszámának növelésére, az infrastruktúra biztosítására.
Beszélt arról is, hogy talán nem okoztak annyi kárt a migránsok az elmúlt nyolc hónapban, mint pénteken Budapesten huligánok.
Tóbiás József közölte, a Jobbik szombat délutáni, bevándorlásellenes tüntetése sem a megoldáskeresés felé mutat, hanem a félelemkeltés szándékával zajlik.