mszp.hu | Belföld
2020. március 13. 13:34

A minimális, elégséges intézkedések haladéktalan megkezdésére szólítja fel a kormányt az MSZP

A minimális, elégséges intézkedések haladéktalan megkezdésére szólítja fel a kormányt az MSZP
Kritikus helyzetben van az egészségügyi, munkavállalói, általános szociális és gyermekügyi szféra – a kormány a koronavírus közepette is elégtelen sebességű és hatékonyságú intézkedéseket hoz.

Az MSZP ezek korrigálására 4 csomagból álló javaslatot terjeszt be hétfőn az Országgyűlés elé – erről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

„A koronavírus nyomán is kialakult helyzetnek nagyon súlyos következményei lesznek az emberekre, az MSZP szociáldemokrata pártként az emberek helyzetét és életkörülményeit tartja a legfontosabbnak, ezért a kormány elégtelen intézkedései miatt teszi meg javaslatait” – indított Tóth Bertalan.

„Elkésett például a karantén a veszélyzónákból hazaérkező magyarok tekintetében, sokkal korábban kellett volna ezt bevezetni. Elégtelen a gazdasági hatások kezelése is, különösen, hogy jó pár országban a kormányok már megtették a javaslataikat, amelyek az emberek helyzetét gazdaságilag is segítik. A helyzet orvoslására mi egy négy csomagból álló javaslatot állítottunk össze” – tette hozzá.

A szocialista politikus elmondta, az első az egészségügyi csomag, mivel több, mint 600.000 ember van megfosztva még attól is, hogy háziorvosa legyen. Hangsúlyozta, az egészségügy lerombolásának most látszik legjobban a lesújtó eredménye, amennyiben nincs elég védőeszköz, se lélegeztető gép, sőt gyógyszerhiány is van.

Felszólította a kormányt, hogy azonnal erősítse meg az első védvonalat, a háziorvosi rendszert, különösen vidéken, vessék be tesztelésre a kihasználatlanul parkoló pályára tett szűrőbuszokat, hiszen alig van nálunk, más országokhoz képest szűrés. Kiemelte, hogy az e-recept rendszert is függesszék fel és biztosítsák, hogy a hozzátartozók is fel tudják venni a gyógyszereket.

A második, a munkavállalókat érintő csomag kapcsán Tóth kijelentette, a cél, hogy a magyar munkavállalókat segítsék a válság ideje alatt. „Káosz van a munka világában, nem érvényesülnek megfelelően a bérrel kapcsolatos jogok, nincs megfelelő munkavédelem: a vonatkozó szabályokat a Parlamentben sürgősen módosítanunk kell”!

Elmondta, a munkaadók a csökkent haszon miatt sok helyen önkéntes karanténba kényszerítik a dolgozókat, elbocsátják őket. „Követeljük, hogy a kormány a magyar kis- és középvállalkozásokat támogassa, a több ezermilliárdos nyereségű nagyvállalatokat pedig kötelezze a munkahelyek megtartására. (…) Kilenc hónapra kell növelni a jövedelempótlást, készüljön munkaügyi stratégia az átképzésre, valamint az önkormányzatokat erősíteni kell. Nehéz helyzetben például Németországban is mérséklik a szociális hozzájárulási adót. Az országnak rendeznie kell a jogszabályi hátteret”.

Az MSZP harmadik csomagja a nyugdíjasokat és a szociális ellátásban részesülőket védő csomag, hiszen őket fokozottan veszélyezteti a járvány. „Közel 200.000 ember részesül étkeztetési támogatásban, ha továbbra is csak a korlátozások bővülnek, ki fogja számukra biztosítani a napi egyetlen egy meleg ételt?” – tette fel a kérdést. „Ott, ahol nincs biztosítva az ivóvízellátás és a megfelelő lakhatási körülmények, fokozott intézkedésekre van szükség, csakúgy, mint az iskoláknál, a közétkeztetés tekintetében.

És nem csak most, hanem nyáron, is, amikor szintén több mint 120.000 olyan magyar gyermek van, akinek a családja nem tudja számára biztosítani az elégséges, megfelelő étkeztetést”.

„A nyugdíjasok számára a 2.8 százalékos helyett azonnali 6,5%-os emelést követelünk, a nyugdíjprémiumot pedig haladéktalanul fizessék ki” – szólította fel a kormányt. „Azonnali rezsicsökkentést követelünk, kijön a brutális árcsökkenésből az energiaszektorban: legalább átmenetileg 32%-kal csökkentsék a gáz árát átlagfogyasztásig, a villamos energia és a távhő árát pedig 10-10%-kal” – folytatta a listát.

Javasolta, hogy az önkormányzatok szociális szolgálatai civil szervezetek bevonásával keressék fel az időseket, fogyatékosokat, hajléktalanokat, egyszóval a rászorulókat és segítsék őket átvészelni a válságot. Kijelentette, azonnali hatállyal fel kell függeszteni a kilakoltatásokat Magyarországon, és protokollokat kell kialakítani az étel házhoz szállítás és az idősotthoni ellátás terén is, valamint veszélyességi pótlékot bevezetni minden veszélyhelyzetnek kitett dolgozó számára.

Mint ismertette, az MSZP negyedik csomagja a szülőket védi, különösen azokat, akik gyermekükkel kényszerülnek otthon maradni a járvány idején. „Olyan jogi szabályozást kell kidolgozni, hogy a szülők felváltva, jövedelem-kiesés nélkül maradhassanak otthon, sőt, az egyszülős családot se érje kár.”

Tóth elmondta, pártja szerint van erre forrás, például az a 100 milliárd, amit propagandára és a hazug közmédiára költ még ebben a helyzetben is a kormány, vagy az a sok százmilliárd, amiből saját oligarcha-hálózatát vagy épp a multikat gazdagítják.

Nem adjuk a kórházunkat!

2020-08-03 11:27

Kapcsolódó párttagok