A Fidesz-kormány megadóztatja a minimálbért, pedig az Magyarországon alig fedezi a megélhetést. Segítség helyett elvesz a kormány, ráadásul ugyanakkora mértékben vesz el a minimálbérből élőktől, mint Mészáros Lőrinctől – érzékeltette a méltánytalanságot.
„Megismétlem: a minimumból már nem szabad elvenni!” – hangsúlyozta Tóth.
Azt mondta: Fidesz-rezsim elmúlt 11 éves politikájának köszönhetően a magyar minimálbér az Európai Unión belül az egyik legkevesebb, a Visegrádi országokban a legalacsonyabb, sőt a román minimálbérnél is kevesebb. Euróba átszámolva pedig, „a Fidesz forintgyengítő politikájának köszönhetően”, még az egy évnél korábbinál is kevesebbet ér!
Ha egy családban a szülők minimálbért keresnek, az nem fedezi a család létminimumát – mutatott rá. Magyarországon ma több mint 2 millióan élnek létminimum alatt. Ezek közül nagyon sokan dolgoznak, és nagyon sok dolgozó ember nélkülöz.
„Ez nem maradhat így! A biztos megélhetés mindenkinek jár!” – jelentette ki.
Felszólította az Országgyűlést: szavazza meg az MSZP javaslatát, és törölje el a minimálbér adóterhét úgy, hogy a javaslat szerint a jelenlegi 15 százalék szja-tehernek megfelelő adójóváírást alkalmaz.
Rámutatott: „Így rögtön 25 110 forinttal több maradhatna a minimálbéren alkalmazottak zsebében. Ennyivel több pénzt kaphatnának, ez éves szinten 300 ezer forintot jelent”. A garantált bérminimumon élők is évi 200 ezer forinttal többet vihetnének haza a javaslat elfogadása után, elkezdhetnék felzárkóztatni az alacsony béreket, és fel lehetne számolni a dolgozói szegénységet.
A javaslat azt is tartalmazza: a jelenlegi 321 ezer forintos mediánbérig alkalmaznák az adójóváírást, így azzal jobban járna 2 millió 300 ezer, mediánbér alatt kereső munkavállaló.
Mint mondta, javaslatuk 250-300 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, és ilyen járványhelyzetben, ilyen munkanélküliségnél, ilyen jövedelmi viszonyoknál „megtehető lenne”, főleg, ha közben van 500 milliárd állami pénz kínai egyetemre, 500 milliárd a Mathias Corvinus Alapítványnak, „és nem kezdem el sorolni, hogy önök hogyan mentették az oligarcháikat az elmúlt időszakban; tehát pénz, az lenne rá.”
Kijelentette: ha a Parlament most nem támogatja a szocialista javaslatot, 2022 után akkor is meglépik azt.
„Ezért mondjuk azt, hogy kormányváltás és korszakváltás kell, hogy a magyar emberek több pénzhez juthassanak!” – szögezte le.