eszon.hu | Belföld | EP2014 majális Miskolc
2014. május 02. 07:01

'A miskolciak a Csanyikra szavaztak'

Idén is több ezer ember fordult meg az MSZP csanyiki majálisán. Ha szocialista vezetés lesz, a városi ünnep is visszaköltözik.

Akárcsak 2012-ben és 2013-ban, idén is több ezren látogattak ki május 1-jén a miskolci Csanyikba, annak ellenére, hogy a fideszes városvezetés 2012 óta nem ott, hanem a belvárosban, a Népkertben rendezte meg polgári úri muriját, lila ruhás nőkkel, de hivatalosan „a családokra fókuszálva".

A „családokra fókuszálás" ugyanakkor a Csanyikban is megvolt: a miskolci szocialisták ugyanis még 2012-ben úgy döntöttek, elköltöztetett hivatalos városi ünnep ide, vagy oda, ők nem szakítanak a hagyományokkal, továbbra is szokott helyen, a Királyasztalon várják – egy párt lehetőségeihez mérten – programokkal, kirakodóvásárokkal, vurstlival és virslivel a miskolciakat.

Akik évek óta élnek is lehetőséggel. Ahogyan dr. Varga László országgyűlési képviselő fogalmazott, tulajdonképpen szavaztak arra, hol legyen a majális. Éppen ezért megígérte: ha ősszel szocialista városvezetést választanak a miskolciak, a városi majális 2015-ben – visszatérve az évtizedes hagyományokhoz – visszaköltözik a Csanyikba.

Magyarországon ugyanakkor a majális tíz éve már nemcsak a munka ünnepéről szól, hanem hazánk európai uniós tagságáról is: 2004. május 1-jén léptünk be az európai közösségbe. Az EU most is szóba került a csanyiki rendezvényen, már csak azért is, mert idén – május 25-én – európai parlamenti választások lesznek az országban. Dr. Gúr Roland, aki a 3. helyen szerepel az MSZP EP-listáján, hangsúlyozta: baloldali Európát akarnak. Céljuk a tisztességes megélhetést biztosító európai minimálbér és európai minimálnyugdíj bevezetése, hogy azonos munka után azonos bért és nyugdíjat kapjanak a férfiak és nők, biztos szakmát és garantált munkahelyet kapjanak a fiatalok, s az, hogy felszámolják a gyermekéhezést.

Mihályi Helga egyetemi adjunktus, megyei önkormányzati képviselő – szintén szerepel az MSZP EP-listáján – azt hangoztatta: a szocialisták olyan Európát akarnak, ahol a gyerekek, fiatalok – függetlenül a szüleik anyagi helyzetétől – tanulhatnak, világot láthatnak, de ugyanakkor legyen is miért hazajönniük. Reméli, hogy azok a gyerekek, akik most tízévesek – s akiket ajándékkal és emléklappal köszöntöttek a színpadon – már egy ilyen világban élnek majd.

Dr. Simon Gábor miskolci önkormányzati képviselő, az MSZP miskolci elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor Orbán Viktorék szabadságharcról beszélnek, tulajdonképpen önmaguk ellen folytatnak szabadságharcot: a jelenlegi európai parlamenti többséget az Európai Néppárt adja, ennek a pártszövetségnek a tagja a Fidesz, s ennek a pártszövetségnek a frakciójában ülnek képviselői is. Az idei választások után viszont jó esély van arra, hogy baloldali többségű Európai Parlament alakul: éppen ezért fontos, hogy a magyarok is elmenjenek szavazni május 25-én, s szavazataikkal az MSZP listáját támogassák.

A munkásmozgalmi emlékmű előtt Gúr Nándor országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: ma Magyarországnak olyan kormánya van, amely érzéketlen a munkavállalók problémáira, s amelynek nem fontos a munkásmozgalmi múlt. Ezen változtatni kell, mégpedig elsősorban itt, a baloldal egyik fontos bázisán, Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egy sikeres baloldali szereplés a május 25-i EP-választáson megalapozhatja azt, hogy 2014 őszén Miskolcon és a megyében is baloldali többségű önkormányzatok alakuljanak.