„Az elmúlt 25 év legcinikusabb és legfelháborítóbb álláspontját képviselte Kriza Ákos polgármester a legutóbbi közgyűlésen, amikor a munkahelyteremtő beruházások hiányát firtató kérdésünkre azt kezdte el fejtegetni, hogy Miskolcon tulajdonképpen munkaerőhiány van, még közmunkásokat is igen nehezen találnak. Ezek szerint a polgármester azzal áltatja magát, hogy azért nem jönnek ide a befektetők, mert itt nem találnak munkaerőt? Vajon ezt a miskolciak is így gondolják? A városban igenis szükség van a munkahelyteremtő beruházásokra, de olyan új munkahelyeket kell létrehozni, ahol tisztességgel megfizetik a dolgozókat. Ez az egyik alapfeltétele, hogy megállítsuk a soha nem látott mértékű elvándorlást".
Mindezt dr. Simon Gábor, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője jelentette ki szerdán Miskolcon. Hozzátette: az elvándorlás megállításához más eszközökre is szükség van, olyan intézkedésekre, mint például az MSZP által tavaly meghirdetett Családbarát Miskolcért Program végrehajtása. Csakhogy erről a programról – noha a szocialista frakció korábban annak megvalósítására még költségvetési módosító indítványt is benyújtott – nem hajlandó tárgyalni a fideszes városvezetés, módosítójukat simán lesöpörték, annak ellenére, hogy magát a programot miskolciak ezrei támogatták aláírásukkal.
Simon emlékeztetett arra, hogy ő maga az októberi közgyűlésen, s az azt követő tájékoztatóján is sürgette a városvezetést, ne söpörjék a szőnyeg alá a problémát, igenis foglalkozzanak azzal, miként lehetne az elvándorlást megállítani. Miskolc lélekszáma ugyanis statisztikai becslések szerint mintegy 10 ezer 600-zal csökkent 2010 óta, de ez a Fideszt nem zavarja: folyamatosan a fejlődő Miskolcot vizionálják, ahol csak tudják, a hazug sikerpropagandájukkal etetik a városlakókat. Arról bezzeg hallgatnak, hogy hol van az a Miskolc határában toporgó 33 új befektető, akikről még a 2010-es kampányában beszélt dr. Kriza Ákos, s hol vannak azok a cégek, melyek tervezett miskolci beruházásaival hencegett a polgármester az elmúlt hat évben, ám beruházni azóta sem ruháztak be itt semmit.
A szocialisták frakcióvezetője szerint a városvezetés alkalmatlanságát bizonyítja az is, hogy miközben Miskolcról egyre többen menekülnek el, addig ez a trend nem jellemző más nagyvárosokra. Példaként Szegedet hozta fel. Az MSZP-s vezetésű csongrádi megyeszékhely lakóinak száma ugyanis 2010-ben több ezres nagyságrenddel maradt el a miskolci lakosságszám mögött, ma viszont már több ezres nagyságrenddel többen élnek ott, mint itt. Simon hangoztatta: a miskolciak nem azért hagyják el a várost, mert Magyarország, Európa, vagy a világ más részén szeretnének élni, hanem azért, mert meg szeretnének élni. Ha a városvezetés tenne azért, hogy erre Miskolcon is lehetőségük legyen, máris sokkal jobb lenne a helyzet.