mszp.hu | Belföld, Külföld
2022. március 01. 20:15

A NATO-val és az Európai Unióval együtt mindent megteszünk Európa biztonságáért

A NATO-val és az Európai Unióval együtt mindent megteszünk Európa biztonságáért
A befolyásos orosz vezetőknek most már a fejére nőhetett saját zsarnokuk.

Az elemzők az orosz atomfegyverek készültségbe helyezését egyelőre nyomásgyakorlásként értékelik, illetve egyfajta reakcióként arra, hogy az oroszok alábecsülték az ukrán ellenállást.

Elképzelhető egy olyan forgatókönyv is, hogy Putyin nem feltétlenül van az információk teljes birtokában és nem is hoz már racionális döntéseket: itt érdemes tudni azt is, hogy vannak eszközök az ő esetleges elmozdítására – mondta el Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője, a NATO Parlamenti Közgyűlés alelnöke és Cseri Ferenc nemzetbiztonsági szakértő kedd reggel az ATV Start című műsorában.

„Van erre orosz recept, hogy az oligarchák elmozdítják a már kellemetlen vezetőt” – emlékeztetett Mesterházy. Elmondta, arra utaló jelek is vannak, hogy a villámháború nem jött be Putyinnak, a katonai hírszerzése is sok hibát vétett, az ukrán lakosság ellenállásával sem számoltak megfelelően, sőt, a SWIFT-rendszerből való kitiltás lehetőségét is hibásan zárták ki.

A lehetséges tárgyalásokkal kapcsolatban a szocialista politikus megjegyezte, csak a kivonulás után lehet újratárgyalni az orosz biztonságpolitikai szempontokból esetleg tolerálható pontokat – a nélkül nincs is miről beszélni.

„Harkov fele orosz, és ők az oroszok ellen harcolnak” – mutatott rá Cseri arra, hogy az orosz kisebbség helyzetét is rosszul mérte fel Putyin, aki azt hitte, átállnak majd az ő oldalára, de nem így történt. Mesterházy rámutatott, tulajdonképpen még Zelenszkijből is Putyin csinált hőst, hiszen a háború előtt nem volt túl népszerű, ma meg 90%-os támogatottságnak örvend éppen az orosz támadásnak köszönhetően. Aláhúzta, sok orosz nem akarja a háborút, valamint Ukrajna lakossága többségi igénye alapján is az marad a realitás, hogy a jelenlegi ukrán vezetés a Nyugattal legitim tárgyalási viszonyban marad.

Kérdésre Cseri Ferenc elmondta, a legjobb tárgyalási stratégia az lenne, ha az oroszok abban a hitben állhatnának fel az asztaltól, hogy vannak olyan szempontok, amelyek szerint ők nyertek, a NATO Parlamenti Közgyűlésének alelnöke ugyanakkor hozzátette, minél tovább húzódik a konfliktus, annál nehezebb lesz a feleknek megtalálni a hosszú távon is stabilitást hozó kompromisszumokat.

Kijev ostromával kapcsolatban Cseri elmondta, a város minisztériumainak és főbb kormányfiguráinak a megsemmisítése a cél, csecsen gerillaháborús segítséggel. „Ma délután is lesz egy NATO vezetőségi ülésünk, ahol az ukrán kollégák, akik maguk is a levadászandók listáján vannak, beszámolnak arról, hogy mire van szükség: tájékoztatnak bennünket” – reagált Mesterházy.

Leszögezte, Orbánnak be kell fejeznie végre a pávatáncot. „A NATO és az Európai Unió a fő szövetségeseink, ezért Márki-Zay Péter, az egységes állásponttal összhangban elmondta, hogy katonákat nem küldünk Ukrajnába, viszont kezeljük a menekültválságot humanitárius segítséggel és természetesen közös biztonságunk érdekében eszköztámogatásban is mindent megteszünk a határvédelem értekében, miközben minden eshetőségre fel kel készülni” – mondta el.

Cseri Ferenc hozzátette, csak remélni lehet, hogy olyan hírek jönnek, hogy az orosz agresszor végül nem akar majd benyomulni városi földharcra a hárommilliós Kijevbe, mert ha erre a legagresszívabb lépésre nem tudna felkészülni Kijev, az katasztrófa lenne.

„Az látszik, hogy az amerikai hírszerzés és az európai hírszerzés pontosan jelezte előre azt, hogy mi fog történni, ez legalább egy bíztató jel” – hangsúlyozta végetzetül Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője.