2010 óta látszik, hogy a szegényeket legszívesebben elzárnák egy lereteszelt területre, hogy ne lássák őket, és tudomást se kelljen venniük létezésükről, és arról a tényről, hogy Magyarországon ma szegénység van. A szegénységnek része a gyermekéhezés, aminek felszámolására tett többpárti kezdeményezést néhány hete a parlamenti bizottság ülésén is leszavaztak a kormánypártiak. A megyénket ebben a bizottságban Kovács Sándor képviselte. Azt is felháborítónak tartottuk, ahogyan ő szavazott, de mára az egész Fidesz-KDNP-frakcióról elmondható ugyanez, hogy nem érdekli őket a gyermekek éhezése.
Halmi József sajtótájékoztatóján kérdést tett fel a megye fideszes képviselőinek: „Ők hogy szavaztak a Parlamentben?”, majd úgy folytatta, hogy nagy valószínűséggel nemmel.
Álhivatkozásokkal nyilatkoznak a kormánypárti képviselők a témában – fogalmazott Halmi József, aki felszólította a megyebeli, mind a hat egyéni országgyűlési képviselőt, hogy végre tényleg a választóikat és az itt élő embereket képviseljék, szavazóik között is lehet olyan, akiknek éheznek a gyermekei. Az egyéni képviselőknek nem egy diktátor által meghatározottakat kell képviselnie!