A rendezvénynek, amelyre mintegy száz országból érkeztek küldöttek, hagyományosan részét képezi a Női Fórum is. A vasárnap, a nőket érő erőszak elleni küzdelem világnapján rendezett Női Fórum résztvevői a nők döntéshozatalban betöltött helyzetét, a politikai és a gazdasági vezetésben betöltött szerepét tekintették át.
Dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, a Fórum társelnöke megnyitóbeszédében elmondta, hogy - a nyilvánvaló nemzeti, regionális és kulturális különbségek ellenére - a nőknek szerte a világon hasonló természetű akadályokkal és előítéletekkel kell megküzdeniük. “Természetesen az egyenlőtlenség foka eltérő, azonban a helyzet még Európában is távol áll az ideálistól. Mi, akik elkötelezettek vagyunk a nemek közötti esélyegyenlőség mellett, ezen újabb és újabb kezdeményezéssekkel igyekszünk javítani” - hangsúlyozta az EP-képviselő, majd bemutatta azt a múlt héten indult kampányt, amely célul tűzte ki, hogy a 2014-es európai választáson azonos arányban indítsanak női és férfi jelölteket.
“A paritást ezt követően nemzeti szintre is ki szeretnénk terjeszteni. Ugyanakkor nem elég csak a statisztikai adatokon javítani. Ma Európában hiába van egyre több női miniszter, ők jellemzően a szociális vagy a kulturális szakterületeket felügyelik, és nem a gazdaságot vagy a pénzügyeket irányítják. Ennek hátterében a nemi sztereotípiák állnak, amelyeket le kell bontatunk!” - fogalmazott Gurmai Zita.
A gazdasági életre vonatkozóan az EP-képviselő elmondta: kutatások sora igazolja az Egyesült Államoktól Indiáig, hogy a női vezetők nem csak, hogy megállják a helyüket, de a cégek sikeressége múlik azon, hogy érvényesüljön a vezetésében a nemek közötti esélyegyenlőség.
A fórumon részt vett Mohamed Ibn Chambas, az AKCS-csoport főtitkára és Musikari Kombo, az EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlés társelnöke is.
A nemzeti választásokon is azonos számú női és férfi jelöltekre van szükség
November 25 és 29 között Suriname fővárosában, Paramaribóban kerül sor az Európai Unió valamint az afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni országok Közös Parlamenti Közgyűlésének 24. ülésére.