Gurmai Zita, a Pekingi Cselekvési Platform óta eltelt húsz évről elmondta, hogy az első időszakban még külön témaként tárgyalták, elemezték a nők helyzetét és a társadalom fejlődését, majd a következő években már a nők szerepének fontosságát emelték ki, miként is tudnak hatni a gazdasági és társadalmi helyzetre. A Pekingi Cselekvési Platform 1995-ben deklarálta, hogy az emberi jogok női jogok is egyben. Sok mindent elértünk már ekkor - mondta a képviselő, de a kétezres évek elején egy kisebb visszafordulás következett azzal, hogy az Egyesült Államoknak konzervatív elnöke lett. Ez kissé visszavetette a lendületet, ennek hatása a mai napig érezhető, mivel az ő szempontjaik között a női jogok kérdése háttérbe kerül.
A 2008-ban kezdődött gazdasági (és sok helyen társadalmi) válság továbbra is veszélyezteti a női jogokat, illetve negatív hatással van az egyenlőséggel kapcsolatos törekvésekre is. Barack Obama elnökké választása reménykeltő, hiszen a nemek közötti egyenlőség témakörében további impulzusokra van szükség, mert a konzervatív nézet továbbra is a nők tradicionális szerepét hangsúlyozza. Erre több példát is lehet sorolni Európából, ezen belül is Magyarországról vagy akár Spanyolországból is.
Gurmai Zita szerint az első lépések megtörténtek, de még messze vagyunk a Pekingi Cselekvési Platform céljainak teljes megvalósulásától. A képviselő hangsúlyozta: érezhető a nyomás a konzervatív erők részéről, de nem fogják feladni, amit az elmúlt évtizedekben már elértek. Ezért újra és folyamatosan a középpontba kell helyezni a nemek közötti egyenlőség témáját a politika, a gazdaság és a társadalom témáinak kapcsán is. Meg kell teremteni a jogi szabályozást a nők szélesebb körű részvételének lehetőségét az élet minden területén.
Gurmai Zita hangsúlyozta az oktatás kulcsfontosságát, ami kulcsszerep a nők jövőjét tekintve. A világ minden pontját fontos a nők arányának növelés az oktatásban, a részvételi arányok emelése elengedhetetlen a következő évtizedekre előretekintve.
Az Európai Szocialisták Nőszervezetének elnöke kiemelte továbbá azokat a célokat, amelyeket szervezetük a következő időszakban el kíván érni, többek között: a nők munkahelyi körülményeinek javítását, egyenlő munkáért egyenlő bért, gyermekgondozási lehetőségek javítását, a nyugdíjak különbségeinek csökkentését.
A képviselő végezetül elmondta, a nők politikai és társadalmi részvételének növelése elengedhetetlen a jövő szempontjából, hiszen ők képesek új lendületet és új impulzusokat adni ezért velük együtt haladva tudjuk majd elérni a Pekingi Cselekvési Platform korábban kitűzött céljait.