A Fidesz-KDNP parlamenti csoport ma kezdi Gyulán kihelyezett frakcióülését. Egy olyan városba jönnek, ahol tavaly csődbe ment a legnagyobb foglalkoztató, a Gyulai Húskombinát, az érkezésük előtti héten pedig a megye egy másik fontos húsipari cége ment csődbe. A cégek csődjének fő oka, hogy tavaly 5 százalékkal csökkent az élelmiszer-fogyasztás, mert az embereknek egyre kevesebb a pénzük. Ezért is támogatta a Viharsarok Éhségmenet az ellenzéki pártok és civilek demonstrációját a Fidesz eddigi Békés megyei károkozása ellen.
A Békés megyéből induló Viharsarok Éhségmenet az ország 12 másik éhségmenetéhez hasonlóan tisztességes munkát és tisztességes béreket követel. A Fidesz Békés megyében is visszaélt a közmunkával: a 2010-es 60-ról 47 ezerre csökkentették a közmunkások bérét, amely idén is csupán 49 ezer forint. A megyében számos helyen a nőkkel a legnehezebb munkákat végeztetik - 19. századi körülmények között. A nők pedig minden munkát elvállalnak, mert el akarják tartani a családjukat. Ha pedig nem tudják eltartani a gyereküket, a kormányzatnak a gyermek elvétele a válasza. A közmunkások megalázásának véget kell vetni!
Suchné Szabó Edit vezeti a viharsarki csapatot.
A szocialista nők is a közmunkások megbecsüléséért küzdenek. Suchné Szabó Edit, a Gyula-Szeghalom választókerület MSZP-s felelőse, a közmunkások felkérése a viharsarok éhségmenet élén gyalogolva viszi Budapestre a békési szegények üzenetét. Gurmai Zita EP-képviselő pedig megint tolmácsolni fogja az Európai Unió vezetői felé az Éhségmenet követeléseit. Korábban az Éhségmenet vezetőivel való találkozón, Martin Schulz európai parlamenti elnök is támogatásáról biztosította a menetelőket.
Munkát, kenyeret!
További információk az Éhségmenet hivatalos facebook oldalán.