Felszólalása elején emlékeztetett, október elseje az idősek világnapja, így a parlamenti beszéde elején is szeretné köszönteni idősebb honfitársait.
Jelenleg Magyarországon közel 2 millió 65 év feletti ember él, a társadalom egésze pedig egyre idősödik, valamint egyre nagyobb a kivándorlás mértéke is, így egyre kevesebben élnek hazánkban.
Társadalmi felelősségvállalás és kötelesség az, hogy az idősekről, az elesettekről és a betegekről gondoskodjon az állam. Az Orbán-kormány azonban szemmel láthatóan nem szeretne ezzel törődni, mindinkább kihátrál a szociális ellátórendszerből, ezt bizonyítja, hogy még a szociális törvényt is módosították, hogy ezzel is tovább csökkentsék felelősségüket.
Ma azonban nem csak a szociális ellátás, hanem a mindennapi megélhetés, a létbiztonság sem biztosított sokak számára. Így azon nyugdíjasok száma, akik szegénységben élnek jelentősen növekszik. Éppen ezért elképesztő a kormány azon állítása, miszerint novemberben „közel félhavi nyugdíjkiegészítést” fizetnek a nyugdíjasoknak. Gurmai Zita elmondta, ez egyszerűen hazugság, hiszen a legjobb esetben is 37 százalékos emelést kapnak az idősek, ez pedig közel sincs a propagandában hirdetett 50 százalékos emeléshez. Ahhoz, hogy visszamenőlegesen elérjék az adott félhavi nyugdíj összegét, 4 százalék feletti emelésre volna szükség, azonban a kormány csupán 3,1 százalékkal emelte az ellátásokat. Érdemes visszatekinteni arra is, hogy januárban is csupán 15 százalékos emelésben részesültek a nyugdíjasok, miközben a nyugdíjas infláció 27,4 százalék volt.
A kormánynak tavalyról is van elmaradása, hiszen az éves emelés akkor sem haladta meg a nyugdíjas infláció szintjét. Az akkori 1,2 százalékos különbséggel azóta is tartozik a kormány.
A kormány azóta bejelentette, azt, amit már nyáron is lehetett tudni, jövőre is emelik a nyugdíjakat. Ez csupán csak arra jó, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy mennyire megkésett és kevés a novemberi emelés.
A kormány takarózhat azzal, hogy azért csak novemberben emelnek nyugdíjat, mert a törvény ezt írja elő, azonban a törvény azt sem zárja ki, hogy korábban adjanak emelést. Erre szükség is lett volna, hiszen rekordméretet öltött az orbáni infláció, nem volt évközi nyugdíjkiigazítás, így gyakorlatilag 10 hónapig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak.
A miniszterelnök kijelentése szerint azért adják az emelést, mert „a nyugdíjasok nagy többségben mindig támogatták a nemzeti kormányt” és ez kölcsönös. Az MSZP frakcióvezető-helyettese éppen ezért rámutatott, hogy a nyugdíjasok ezt felfoghatják úgy is, mint egy fenyegetést Orbán Viktortól, hiszen felvetődik a kérdés, hogy ha nem a Fideszre szavaznak, akkor nem is kapnak nyugdíjemelést.
A nyugdíjasok alacsony életszínvonalát szemlélteti, hogy az összes ellátott fele - 1,2 millió fő – 173 ezer forint alatti ellátást kap, így számukra a novemberi nyugdíjemelés a legjobb esetben is 5.362 forintot jelent. Mindezt tovább tetézi, hogy aki idén ment nyugdíjba, nem is kap kiegészítő nyugdíjemelést.
Gurmai Zita kiemelte, az MSZP mindig azt képviselte, hogy a nyugdíj nem egy adomány, hanem munkával és járulékfizetéssel megszerzett jog. A miniszterelnök maga a korábban napvilágot látott videó tanulsága szerint több készpénzt hord a kabátja belső zsebében, mint amennyi emelést a nyugdíjasok többsége most kap.
A szocialista frakcióvezető-helyettes felszólalása végén leszögezte, a kormány megélhetési és gazdasági válságba sodorta Magyarországot és idősek százezreit, ha pedig nem a nyerészkedés lenne az elsődlegesen fontos a kormánynak, akkor többet tudna költeni az idősekre is.
„Az MSZP Jóléti Magyarország programjában éppen ezért vannak az emberek a középpontban, anyagi megbecsülést és emberi méltóságot követelünk a nyugdíjasoknak is. Erről szólnak a benyújtott javaslataink” – zárta beszédét Gurmai Zita.