mszp.hu | Belföld
2024. szeptember 11. 09:05

A nyári kötelező olvasmány Magyar Péternek az MSZP programja volt?

A nyári kötelező olvasmány Magyar Péternek az MSZP programja volt?
Ismét az MSZP programját mondja fel, szinte pontról pontra Magyar Péter. Mi őszintén örülünk annak, ha felhangosítja javaslatainkat a Tisza pártelnöke, csak ne felejtse el, honnan jöttek az ötletek, ahogy azt se, hogy ezek megvalósításához nem elég a látványos előadásmód.

Már 2021 tavaszán, egy komplex javaslatcsomag keretén belül a minimálbér emelését javasoltam, azt is tisztázva, ez hogyan nem okoz komoly gondot a kis- és középvállalkozásoknak. A minimálbért adómentessé kell tenni, adójóváírással pedig a mediánbérig több pénzhez lehetne juttatni az embereket.

Kísértetiesen hasonlít Magyar Péter, a gazdagok megadóztatását célzó ötlete is a korábbi javaslatunkra. Kezdeményeztük ugyanis, hogy az oligarchák, ha már jóval többet vettek ki a közösből, akkor ezzel arányosan, többet is fizessenek vissza. Ezt a pénzt pedig azokhoz kell eljuttatni, akik a hátukon viszik és két kezükkel építik az országot.

Most, hogy nem az MSZP, hanem a Tisza Párt elnökétől jön a javaslat, nem találkozni a korábbi háborgó reakciókkal. Ennek két tanulsága is van. Egyrészről mindez örvendetes, hiszen ezek szerint elfogadták és megértették javaslatunkat a közgazdászok is. Másrészt, ez azt is jelenti, hogy Magyar Péter olvassa az MSZP Rendszerváltást! programját, mely a hétköznapi emberek mindennapi problémáival foglalkozik. Tavaly megkaptuk, az emberek nem olvasnak pártprogramokat, most mégis úgy tűnik, érdekli az embereket, miről szólnak javaslataink. 

Legyen egyértelmű, Magyar Péter hétről hétre azokkal az ügyekkel foglalkozik, melyekkel mi már évek óta!

Az MSZP hosszú ideje az emberek mindennapi problémáival törődik. Ezekre egy megoldás van: a kormányváltás. De a kormányváltás másnapján is kell tudni, merre tovább. Ehhez szükség van a szakpolitikai javaslatokra, a kidolgozott tervekre. Az MSZP eddig is e szerint cselekedett és ezután is így fog tenni!

Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője

Kapcsolódó párttagok