MTI/mszp.hu | Belföld | Horn Gyula
2018. szeptember 12. 16:17

A Nyugat felé nyitott, jövőbe tartó magyar nemzetre van szükség

Az MSZP a Nyugat felé nyitott, jövőbe tartó magyar nemzetet akar - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán Budapesten a Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök emlékére rendezett konferencián.

 
"Horn Gyula tudta, hogy Magyarországnak nem bezárkóznia kell, hanem nyitnia és együttműködnie. Magyarországnak nem a keleti világrendre van szüksége, hanem nyugati szövetségesekre. Mi ezt az örökséget képviseljük" - fogalmazott Tóth Bertalan.
 
Hozzátette: a szocialista párt meggyőződéses ellenfele az illiberalizmusnak, de kritikus a liberális demokráciával, a kapitalizmussal szemben is, ezért fogalmazta meg a szociális demokrácia elképzelését.
 
A pártelnök a béremelést, a dolgozói érdekvédelmet, az oktatás és az egészségügy rendbe tételét nevezte a szociális demokrácia meghatározóinak.
 
Az MSZP elnöke kijelentette: pártja Európa-párti, kritikus is azonban az unióval, mert úgy látja, elszakadt az emberek mindennapjaitól.
 
Szociális Európát kell építeni. Ne csak arról szóljon Európa, hogy a populizmussal szemben milyen erők lépnek fel, hanem arról is, hogy az emberek mindennapjait, hogyan tudja segíteni a közösség - hangoztatta. 
 
Tóth Bertalan beszélt arról is, hogy az MSZP elismeri ugyan a kapitalizmus szabályait, a multinacionális cégek tevékenységét, de nem lehet számukra korlátlan működési lehetőséget teremteni. "Mi nem a multik szövetségesei vagyunk, hanem a multiknak dolgozó munkavállalók szövetségesei" - fogalmazott a bérek felzárkóztatását szorgalmazva.
 
Jelezte, a bankok nagyobb felelősségvállalására van szükség, hiszen tavaly több mint 700 milliárd forint nyereséget könyveltek el, miközben családok ezreit teszik ki az utcára.
 
A frakcióvezető szerint az oktatás a jövőről szól, ha továbbra is ilyen kevés pénzt fordítanak az iskolákra, akkor csúnya jövő vár az országra.
 
Úgy látta, az egészségügyi káosz felhívja arra a figyelmet, hogy a magyar emberek nincsenek biztonságban.
 
Tóth Bertalan Horn Gyula munkásságát méltatva kiemelte a volt kormányfő bátorságát, amire az 1989-es határnyitáshoz és az ország európai integrációját megalapozó külügyi munkához volt szükség. 
 
A pártelnök úgy értékelt, Horn Gyula nemcsak Magyarország, hanem Európa kiemelkedő politikusa, az európai politika formálója is volt, aki Magyarország meghatározó baloldali pártjává tette az MSZP-t.
 
Horn Gyula felrúgta azokat a dogmákat, amelyek között élt és dolgozott. A jövőre nézve az MSZP-nek ez az útja: ki kell lépnie azokból a keretekből, amelyeket a jelenlegi rezsim határoz meg Magyarországnak és a magyar pártoknak - hangoztatta.
 
Tóth Bertalan véleménye szerint két törésvonal, a múlt és a jövő, valamint a Kelet és a Nyugat ellentéte határozza meg Magyarországot.
 
Kifejtette: a jelenlegi rezsim a múltba fordul, a jövőt szófogadó rendes alattvalókként, szittya magyarként viselkedő fiatalokkal képzeli el, akik szavazógépek lesznek. Az MSZP szerint viszont Magyarország jövőjét azok a fiatalok jelentik, akik kreatív gondolkodásúak, kritikusak és a világ kihívásaihoz alkalmazkodni képesek - mondta.
 
A pártelnök értékelése szerint a mai rezsim egy demokratikus közösségben lévő Magyarországból nyit a diktatórikus Kelet felé. Horn Gyula a keleti blokkból, egy diktatórikus rendszerből nyitott Nyugat-Európa felé - mutatott rá, hangsúlyozva, a szocialistáknak a nyugatos politikát kell képviselni.
 
Utalva arra, hogy szerdán döntenek az európai parlamentben a Sargentini-jelentésről, közölte: elutasítják azt, hogy Magyarországot szégyenpadra ültetik, hogy szégyenkezniük kell a miniszterelnök miatt. Ami most történik, nem az országról szól, a jelentés azt a miniszterelnököt ítéli el, aki szembefordul saját népével, nem tesz semmit az oktatás és az egészségügy területén tapasztalható egyenlőtlenség ellen - jelentette ki.
 
Molnár Zsolt, a konferenciát szervező fővárosi MSZP elnöke elmondta, ez az esemény a kezdete a Horn Gyula-emlékévnek. Emlékeztetett arra, hogy jövőre lesz a rendszerváltozás, a határnyitás harmincéves évfordulója. Hozzátette: az emlékév lehetőséget ad a szembenézésre a múlttal, az MSZP történetével, ugyanakkor a jövőbe tekintésre is.
 
 

 
Kovács László, Horn Gyula kormányának külügyminisztere, volt MSZP-elnök reményét fejezte ki, hogy a szociális demokrácia elképzelésével újra a sikerek irányába fog haladni az MSZP. Hozzátette: bízik benne, hogy az emlékév sokat fog segíteni, hogy talpra álljon az a szocialista párt, amely most "elég méltatlan" helyzetben van.
 
A rendezvényen több volt MSZP-elnök is részt vett.


Kapcsolódó galéria: Horn Konferencia 2018

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »