A kegyelmi botrányból az ellenzék egyelőre nem tudott profitálni, nincs olyan javaslat, mely meggyőzné a bizonytalanokat, vagy elbizonytalanítaná a kormánypárti szavazókat. Az MSZP régóta javasolja, hogy a jelenlegi autoriter rendszerben tartósan kell együttműködni, így lehet csak eredményeket felmutatni. Azt még ugyanis sosem próbálta ki az ellenzék, hogy két választás között is együttműködjön, most erre lenne lehetőség.
Az MSZP társelnöke szerint a szavazók felé azt kell mutatni, képesek közösen dolgozni az ellenzéki politikusok. ha csak a sárdobálást és az egyre durvuló hangnemet érzékelik a szavazók, akkor nem fognak rájuk szavazni. Az MSZP arra figyelmezteti a pártokat, ha ez így megy tovább, a 2026-os választások is rámehetnek erre, ugyanis akik most nem tudnak koalícióban gondolkodni, azok két év múlva sem fognak tudni.
A február végén az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum által megrendezett Kossuth téri tüntetés is azt mutatta, az ellenzék – sajnálatos módon - nem tud profitálni az olyan botrányokból, mint a kegyelmi ügy. Ugyan minden párt reagál az aktuális történésekre, nincs egy közös gondolkodás, közös kiállás, melyet támogathatnának a szavazók. Kunhalmi Ágnes szerint már megszokottá vált, hogy a pártok csak egymással foglalkoznak. A politikából nem lehet kivenni a politikusokat, ez egyértelmű, azonban a politikának mindenképpen változnia kell, mondta el a szocialista képviselő.
Az MSZP azért javasolja hosszú ideje az együttműködést, mivel a felmérések alapján az ellenzéki szavazók 80%-a is ezt akarja. Az Orbán-kormány hatalmon maradásának sok oka van, de nagy szerepet játszik benne az, hogy az emberek azt gondolják, semmibe sem fog belebukni a Fidesz. Ez fásultságot okoz, további komoly probléma az elkényelmesedés, mindenki megtalálta a szerepét a rendszerben, és ebbe bele is törődött.
Kunhalmi Ágnes szerint érdemes figyelmet fordítani a miniszterelnök évértékelőjére, hiszen azt mondta, még a legerősebb rendszerben a legerősebb politikus is megverhető, mindenki egyetlen ütésre van a padlótól. Ezt a tanulságot az MSZP levonta, ezért javasolja az együttműködést, így meg lehetne gyengíteni a kormánypártot. Erre tökéletes alkalom lenne a június 9-i EP és önkormányzati választás, ellenzéki sikerrel pedig meg lehetne alapozni a ’26-os győzelmet is. Kunhalmi Ágnes elmondta, egyik ellenzéki párt vezetője sem tud racionális érveket felsorakoztatni a külön indulás mellett.
A kegyelmi botránnyal kapcsolatban a miniszterelnök mindent megtesz azért, hogy áthárítsa a felelősséget az ellenzéki pártokra, ez azonban teljesen alaptalan. Ilyen esetekben fontos volna, hogy az ellenzéki pártok közösen lépjenek fel a kormánypárt ellen, hiszen csak így lehetne valós erőt felmutatni. A legnagyobb kicsi szerepéért folyó küzdelem az ellenzéki oldalon nem vezet sehova, ez derült ki az elmúlt 14 év alatt is.
Az ellenzéki szavazótábor kezd szétszakadni egy 2010 előtti és utáni csoportra. Ha ezek végérvényesen elkülönülnek, annak komoly következményei lesznek, szükség van olyan hidakra, melyek összekötik e két csoportot. A politikának éppen ezért kellene változnia. Olyan politikusokra van szükség, akik már bizonyítottak egy területen, de nem voltak még olyan szerepben, melyekre most lehetőség lenne, mint például Tüttő Kata főpolgármester-helyettes EP-képviselőként.
Kunhalmi Ágnes elmondta, az ellenzéki oldalon jelenleg is van olyan ember, akire hallgat az összes párt, Karácsony Gergely ilyen volt korábban. Neki volt útiterve, elképzelései, az együttműködés politikáját ambicionálta, valamint széles társadalmi tömegek, és a pártok is elfogadták személyét.
Az MSZP EP-listavezetője, Tüttő Kata is példamutató módon vesz részt Budapest vezetésében, egyfajta csendes harcosként tartja fenn a fővárost. A heroikus küzdelem pedig a város szabadságáért is zajlik, ez pedig morálisan is sokat jelent. Tüttő Kata már most is rengeteg uniós forrást hozott haza, erre EP-képviselőként még több lehetősége lenne, emelte ki Kunhalmi Ágnes.
A DK plakátkampányával kapcsolatban az MSZP társelnöke elmondta, nem az ízlésesség a kérdés, hanem az, hogy elhiszik-e a szavazók ezt az üzenetet. A kérdéskör kapcsán a legfontosabb azonban, hogy az ellenzéki pártok mindent megtegyenek azért, hogy a gyermekvédelmi rendszer megfelelően működjön. Ezt azonban nem lehet kikényszeríteni a kormányból, ugyanis egy olyan rendszer alakult ki, melynek alapjai a függőségi viszonyok sokasága, mindenkinek kötelessége eltűrni, amit vele tesznek. A probléma tehát rendszerszintű, amelyet Orbán Viktor működtet. A változáshoz rendszerváltásra van szükség, az MSZP szerint ezt közösen lehet elérni, ha ebben azonban nem lesz partner a többi párt, akkor az MSZP elindul a maga útján.
Magyar Péterrel kapcsolatban Kunhalmi Ágnes elmondta, óvatosnak kell lenni a szerepével kapcsolatban, hiszen egy olyan rendszert akar megváltoztatni, melynek hosszú időn keresztül ő maga is része, alakítója volt. Azzal pedig nem jut közelebb senki a kormányváltáshoz, ha még egy párt létrejön, mely elvisz 50-100 ezer szavazót. Ellenzéki koalícióval lehetne valóban leváltani a Fideszt, ehhez azonban éveken átívelő együttműködés, közös gondolkodás kell. A magyar társadalomnak magának kell megvívni ezt a csatát, méghozzá demokratikus keretek között.
Az MSZP támogatottsága 5% körül mozog, sokat kell küzdeni a mandátumért, azonban most eljött az ideje annak, hogy saját ajánlatot adjon a párt. Az együttműködést nem engedte el az MSZP, ha ebben azonban nem partnerek a pártok, akkor el kell mondani, miért kell változnia a politikának. Az MSZP erejét jól mutatja, hogy 110 ezer konzultációs ívet gyűjtött össze korábban az aHanggal, jelenleg pedig 91 ezer aláírásnál tart a párt közös listáért indított kampányban. Az utcai jelenlét nem fejeződik be, a párt célja megtudni, milyen igényeik vannak az embereknek.
Kunhalmi Ágnes szerint nem kell attól félni, hogy az MSZP eltűnik, kiesik a parlamentből, erről majd az emberek szavazatai döntenek. 2010 óta egy erősen demokrata pártként működik, demokráciát szeretne, az MSZP tapasztalatára, szervezeti erejére pedig szükség van, és kiemelendő, hogy ez a párt győzte le utoljára a Fideszt. A pártba megérkezett egy új generáció, mely levonta a 2010 előtti tanulságokat. Jól mutatja a párt helyzetét, hogy az MSZP-nek van jelenleg a legtöbb polgármestere és önkormányzati képviselője. A demokrácia és a hazai baloldal bázisának újjáépítése pedig nagyon komoly feladat, ebben az MSZP EP-listavezetője, Tüttő Kata hatalmas szerepet vállalhat.
Az ellenzéki pártokat jelenleg számos üggyel kapcsolatban gyanúsítja meg a kormánypárt, ez mintaszerű, minden választás előtt ez zajlik le. A Fidesz által koholt vádaknak azonban nem szabad bedőlni. Az önkormányzatokban meg kell egyezni az ellenzéknek, az MSZP a kezdetektől fogva azt javasolja: akik korábban megnyerték körzetüket, automatikusan újrázhassanak. Számos kerületben jelenleg is zajlanak az egyeztetések az ellenzéki pártok között, ezek helyenként sikerrel zárulnak, máshol előválasztással fog eldőlni a befutó.
Kunhalmi Ágnes szerint Karácsony Gergelyre Vitézy Dávid és a Fidesz indulása veszélyforrást jelenthet, azonban a főpolgármester jelenleg nagyon erős, az elmúlt időszakban tovább tudta növelni támogatottságát. Az MSZP pedig mindent meg fog tenni, hogy Karácsony Gergely továbbra is vezethesse a várost.