Visszakapott, tisztességes jogok esetén újra ott lesznek az elhivatott, tisztességes körzetisek minden faluban, minden településen – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Harangozó Tamás, az Egységben Magyarországért Tolna 1-es választókerületben indított képviselőjelöltje, a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja és Lengyel Róbert, egykori siófoki rendőrkapitány, a szövetség rendészet és katasztrófavédelemért felelős szakpolitikai kabinetvezetője.
Az ország biztonságát is fenyegető, elképesztő leszerelési hullám megfékezése is cél, ám arra nyilvánvalóan nem a covidra való hivatkozással történő tiltás a megoldás: a rendészet területén a megfelelő szervezeti struktúra kialakítása mellett a tisztességes munkafeltételek helyreállítása hozza el a kívánt változást, amelyben alapvetőek a korrekt jövedelmek és a jogok – ismertette Harangozó Tamás.
A szocialista képviselő elmondta, az Egységben Magyarországért kormánya 5 intézkedést fog hozni, melyek között szerepel a 2014 óta változatlan rendészeti illetményalap és a bérek megemelése, az aktívak számára a fideszes kormány által abszurd módon elvett szolgálati nyugdíjjog visszaadása, a már korábban szolgálati nyugdíjba mentek rehabilitációja, jogainak visszaadása lehetőséget adva akár visszatérésükre is, a rendvédelmi szakszervezetek 2012-ben elvett jogainak visszaadása, illetve a rendvédelmi dolgozók számára különleges ombudsman létrehozása.
„Minden egyenruhás és minden jó szándékú magyar állampolgár érdeke is, hogy április 3-a után egy új kormány alakuljon” – hangsúlyozta Harangozó. Azzal, hogy a Márki-Zay Péter vezette új nemzeti egységkormány a rendvédelem területén is megteszi ezeket az intézkedéseket, minden magyar állampolgár jól fog járni – húzta alá.
Lengyel Róbert elmondta, a megfelelő jogosítványok mellett a magyar rendészet most kusza szervezeti rendszerét rendezni kell az országos rendőri rendszerben, valós, helyi jelenléttel, a körzeti megbízotti rendszer visszaállításával.
A volt siófoki rendőrfőkapitány bejelentette a Terrorelhárítási Központ (TEK) nem maradhat meg a jelenlegi formájában, azt szervezeti egységként vissza kell integrálni az Országos Rendőr-főkapitányságba, és kormányváltás esetén az ORFK-n belül állítanának fel egy határ- és idegenrendészeti főigazgatóságot.
A szakpolitikai kabinetvezető hozzátette, a tűzoltók jogosítványait is vissza kell adni és mindenhol létre kell hozni a kimondottan anti-korrupciós osztályokat.