Szanyi Tibor, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva mondta vasárnap az MTI-nek, hogy Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő pénteken úgy fogalmazott: a magyar kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen.
A demonstrálók plakátjain nem az Orbán-kormányt támogató feliratok voltak, hanem azt üzenték, tiltakoznak a megszorítások ellen - hangsúlyozta Szanyi Tibor hozzátéve: az a rengeteg ember, aki a jövő hét végén tiltakozni fog, szintén nem a kormány támogatása érdekében vonul az utcákra. A fiatalok nem örülnek annak, hogy elvették a nyugdíjukat, a munkaképesek annak, hogy nincs munkahely, az idősek pedig annak, hogy a gyógyszerkasszákat is meg akarják "csappantani" - mondta Szanyi Tibor.
Felkérte a kormányt arra is, hogy nézze meg majd azt a mintegy 30 ezres tömeget, amelyet az MSZP majálisára várnak május elsején, az ott megjelentek sem kormányt támogató transzparenseket tartva fognak tüntetni.
MTI/mszp.hu
2011. április 10. 17:00
A szakszervezeti demonstrálók nem a kormány politikáját támogatták
Az MSZP szerint azok, akik szombaton a szakszervezetek demonstrációján részt vettek, nem a kormány politikáját támogatták, hanem a megszorítások ellen demonstráltak.