MSZP / Belpol.hu | Belföld
2022. január 25. 20:49

A szegedi modell lesz az Egységben Magyarországért bérlakás-programjának egyik pillére

A szegedi modell lesz az Egységben Magyarországért bérlakás-programjának egyik pillére
Az elmúlt több mint hat évben sehol nem volt olyan sikeres bérlakás-program, mint Csongrád-Csanád szívében, Szegeden, ahol ezekben a hetekben lépi át a 700-at az alacsony bérleti díjú felújított szociális bérlakások száma.

Egy család is elférhet 53 négyzetméteren és kevesebb, mint havi 20.000 forint a bérleti díj.

Az EU legújabb statisztikája szerint is, ma Magyarország egyik legsúlyosabb problémája a lakhatási válság. Hazánkban ma már több mint hárommillió ember él lakhatási szegénységben, aminek fő oka az, hogy a fideszes kormány teljesen kiszállt a bérlakások építéséből, illetve üzemeltetéséből.

Ezzel szemben, a szegedi jó példa megmutatja az országnak, hogyan lehet megteremteni a lakhatást – mondták el Szegeden, keddi sajtótájékoztatójukon, Szabó Sándor és Hiszékeny Dezső, a Szocialista Párt tagjai, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselői és egyben képviselőjelöltjei.

„Az MSZP elsődleges célja, feladata, hogy a lakhatási szegénységet felszámolja. Ez összecseng a demokratikus ellenzéki pártok április 3.-i kormányváltás utáni programjával, amelyben a lakhatási szegénység felszámolására egy szociális alapokon nyugvó, mindenki számára hozzáférhető, otthontámogatási bérlakás-rendszert fogunk létrehozni két pillérrel. Az egyikkel az állami lakások felújítására fókuszálunk, a másikkal állami támogatással bérlakásokat építünk” – mondta Szabó Sándor.

Csongrád-Csanád megye 1. számú OEVK képviselőjelöltje az első pillérről szólva aláhúzta, kiemelkedően fontos, hogy az egyedülálló szegedi bérlakás-felújítási program a stratégiai tervezés során beemelődött az Egységben Magyarországért szövetség lakhatási válságot megoldó programjába.

Rámutatott, miközben az elmúlt 7-12 évben a fideszes kormány folyamatosan pénzt vett el az önkormányzatoktól, eközben Szegeden, még ezekben a nehéz években is rendületlenül ment tovább a bérlakás-program. A januárival együtt már eddig mintegy 700-at adtak át, és a következő hónapokban rendre elindulnak majd az újabb és újabb, nagyon kedvező pályázatok.

A szocialista képviselő elmondta, például egy 53 m2-es szociális bérlakásként átadott panellakás bérleti díja mindössze 19 ezer 557 forint.

Hiszékeny Dezső aláhúzta, az ezen pillér mentén kialakított, és az egész országra kiterjesztett állami-önkormányzati bérlakás-rendszer tehát mindössze néhány év alatt is több tízezer családot fenntartható lakhatáshoz tud segíteni. Ez képes hatékony egységet alkotni a Budapest XIII. kerületében megvalósított, energia-hatékony, környezetbarát, alacsony rezsijű passzívházakkal.

A fővárosi képviselő elmondta nyolc év alatt 667, hosszú távon is alacsony rezsijű passzív lakást tudtak építeni, de ezeknek is a mindenkori felújítása, karbantartása az állam és az önkormányzatok jó együttműködésével valósulhat meg.

„Azoknak a már meglévő bérlakásoknak, amelyek már megvannak, a felújítása a szegedi példa alapján történne. Azt gondolom, hogy a két példán keresztül jól érzékelhető, hogy az elkövetkező időszakban a lakhatási válság felszámolására milyen intézkedéseket fogunk hozni az Egységben Magyarországért kormányában” – emelte ki Budapest 7-es számú OEVK képviselőjelöltje.