szegénység
2013. október 18. 09:17

A szegények a Fidesz-kormány egyértelmű vesztesei

Rendszerváltás óta nem volt ennyi szegény ember Magyarországon, mint most.  

Ma van a szegénység elleni világnap. Hol beszélhetünk erről leginkább, ha nem Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében, mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országos elnökségének tagja Nyíregyházán, aki Nagy László városi elnökkel és Jeszenszki András városi alelnökkel tartotta sajtótájékoztatóját.

A városi alelnök felvezetőjében ismertette az MSZP választási programjának 5 pillérét és hangsúlyozta, hogy a szocialisták célja konkrétan annak az öt társadalmi rétegnek jelent jobb életkörülményeket és kedvezőbb életfeltételeket, akik a Fidesz gazdaságpolitikájának egyértelmű vesztesei.  Ők a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozások, és a nyugdíjasok.

Nagy László városi elnök a KSH által kiadott mai anyagot alátámasztva, - ami a szegénység növekedéséről szól ma Magyarországon – a nyíregyházi helyzetet. Elmondta, az önkormányzat intézkedései szociális területen arra irányultak, hogy hogyan lehet a szegényeket még kevésbé segíteni, és hogyan lehet a szegényeket még nehezebb sorba dönteni.

Kijelentését az alábbi helyi adatok is érzékeltetik: a temetési segélyt 50.000 forintról 30.000 forintra csökkentették, ami abszolút szociális érzéketlenség; az átmeneti segélynek a maximalizálását négyezer forintban határozták meg, a korábbi nyolcezer forint helyett, és a lakhatási támogatás 2500 forintos plafonja, szintén azt jelenti, hogy érzéketlen ez a Fidesz vezette városvezetés.  

Bangóné Borbély Ildikó, - aki maga is szegénységgel sújtott megyéből, Hajdú-Bihar megyéből származik - hangsúlyozta, a rendszerváltás óta nem volt ennyi szegény ember Magyarországon, mint ma. Az Orbán-kormány a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé tette az elmúlt 3 és fél év alatt.  

Ezt nem csak mi mondjuk a MSZP tagjai - hangsúlyozta -, hanem mindezeket alátámasztja a KSH által most közzétett felmérés is, ami a szegénységi és társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló mutatókat prezentálja, a 2011-12-es évek tükrében. Érdekes módon a Fidesz hónapokon keresztül titkolta a 2011-12-es adatokat, hiszen a számok nem azt mutatják, amit ők kommunikálnak.

2010-ben megdőlt az a  tendencia, miszerint - az azt megelőző 5 évben a válság körülményei között is - a szegények és a gazdagok között a társadalmi olló össze felé záródott. Aggasztó az a szegénységi kockázat, ami ma a fiatalokat és a gyerekeket érinti. Közel ötszázezer gyerek tudja azt ma Magyarországon, mit jelent nap mint nap éhezni. Emellett a munkanélküliek 55 % a éhezik, hiszen három hónap ellátást követően kiesnek a támogatási rendszerből és a statisztikákban sem kimutathatóak mára. A családok 74.3 %-a  nem tud egy váratlan kiadást (ötvenezer forint értékben) fedezni és 32 % -a a családoknak nem fogyaszt rendszeresen húst, mert nincs rá pénze. Mindezt a családbarát kormány eltűri! – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó, aki azzal folytatta, ez a kormány, amelyik ezt megengedi magának, leváltásra fog kerülni 2014–ben, és az MSZP azon fog dolgozni, hogy minél hamarabb a szegénység mélyülését megállítsa.