Most fogadták el a szociális temetésről szóló morbid törvényt, amely szerint, aki nem tudja kifizetni a temetés borsos költségeit, és azt sem tudja vállalni, hogy a köztemetés árát ráterheljék nem létező vagyonára, az ingyensírhely és fakoporsó fejében köteles maga megásni apja, anyja, gyermeke sírját. Ráadásul a szegények számára kijelölt szégyen-parcellában.
Mindez nem volt elég. Ma megkezdődött a hajléktalanokat üldöző szabálysértési törvény vitája. Lényegében ugyanazt tartalmazza, amit az AB egyszer már megsemmisített. De a Fidesz szokásos cinizmusával nem a jogsértő törvényt, hanem az alkotmányt változtatta meg. Így most már kimondhatják, hogy az önkormányzatok által megjelölt helyeken – akár egy város egész területén – meg kell büntetni azt a hajléktalant is, aki semmi egyéb vétséget nem követett el azon kívül, hogy létezik. Börtönbe csukhatják azt is, aki a belterületről kimenekülve egy erdőben húzott fel magának egy nyomorúságos viskót. Eközben nincs minden hajléktalan számára sem éjszakára szálláshely, sem nappali ellátóhely. De a kormány nem a hajléktalanság ellen harcol, hanem a hajléktalanok ellen. Nem a szegénység, hanem a szegények ellen.
Az MSZP azt várja a köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a szociális temetésről szóló törvényt. A hajléktalanok elleni hadjárat ügyében pedig, a törvény elfogadása esetén az ombudsmanhoz fordul.
Lendvai Ildikó,
az emberi jogi bizottság tagja