Az MSZP az Európai Parlamentben elsősorban a tisztességes megélhetést biztosító európai minimálbérért és minimálnyugdíjért, az egyenlő munkáért, egyenlő bér elvéért, a biztos pályakezdésért és munkáért a fiataloknak, illetve a gyermekéhezés felszámolásáért fog küzdeni - emelte ki Winkfein Csaba. Az MSZP emellett a szegények érdekeit is képviselni fogja, eléri, hogy az unió beavatkozzon a szociális minimum érdekében.
Az érdeklődőknek elmondta: - Fontosnak tartom a nők sorsának javításáért való küzdelmet is. Fontos, hogy a család és a munkahely összeegyeztethető legyen és ehhez sokkal több óvodai, bölcsődei férőhelyre van szükség. Fontos az is, hogy végre érvényesüljön az egyenlő munkáért, egyenlő bér elve, hiszen az EU-ban a nők fizetése 16 százalékkal alacsonyabb, mint az azonos munkát végző férfiaké. Sikerült elérnünk, hogy az Európai Szocialista Párt egyik kampánytémája legyen a különbség megszüntetése.
Winkfein Csaba a továbbiakban hangsúlyozta: - Most óriási a tétje a május 25-i európai parlamenti választásoknak, mivel nem hagyhatjuk, hogy a magyar jobboldal tovább folytassa Európa-ellenes politikáját Brüsszelben, veszélybe sodorva ezzel a magyar családok felzárkózását a nyugat-európai szinthez. A napokban történt botránnyal kapcsolatban elmondta, hogy a Jobbik populista, fasisztoid hozzáállásával nyíltan megkérdőjelezi Magyarország uniós tagságát. Ami pedig most történt, az végleg kiírja a Jobbikot Európából. Az Országháza előtt köpték le és durva, alpári hangon szidalmazták Pásztor Istvánt, vajdasági magyar politikust. Ez tűrhetetlen! Ilyen pártnak nincs helye Európában - tette hozzá.
Winkfein Csaba azt is kiemelte: - Uniós tagságunk történetében először van lehetőség arra, hogy Komárom-Esztergom megyének is legyen képviselője az Európai Parlamentben. Valamint arra is nagy az esély, hogy szocialista többség legyen az EP-ben. Ehhez és a programunk megvalósításához kérjük a választók bizalmát május 25-én - mondta.
A szocialista politikus bízik abban, hogy az Európai Parlament következő ciklusában a „balra tarts” irány valósul meg.