Az Európai Tanács júniusi ülésének előkészítésére rendezett kiemelt vitájához kapcsolódva a képviselő megjegyezte, hogy a KGST-ről annak utolsó időszakában az a metafora terjedt, hogy tizenkét sovány tehén feji egymást. „Ma az Európai Tanácsnak nem lehet ugyanez a sorsa, a 12 sárga csillagnak a kiválóság és a haladás fényében kellene csillognia” – érvelt Herczog Edit.
Az európai baloldal üzenetét közvetítve erős, önálló lábakon álló és növekedéspárti uniós költségvetés mellett kiálló képviselő szerint az ITER-t (Európai Fúziós Reaktor) és a GMES-t (Európai Műholdas Megfigyelőrendszer) a hétéves pénzügyi kereten kívülről kellene finanszírozni. „Azonban ha a Tanács ennek ellenkezőjéről dönt, akkor annak a pénzügyi feltételeit is rendelje mellé, és ne a K+F soroktól vonja el ismételten a forrásokat!” – figyelmeztetett Herczog.
A versenyképességi fejezet parlamenti jelentéstevője emellett úgy véli, hogy a Tanácsra bízni a pénzek kifizetésének felügyeletét, olyan, mint kecskére bízni a káposztát. Ugyanis a Miniszterek Tanácsának múlt heti döntése megmutatta, hogy a pénzügyminiszterek egyetlen szűk körben meghozott és szűklátókörű döntéssel képesek – akár a fejlesztési miniszterek tudta nélkül – megkurtítani a folyó évi kutatási kifizetéseinek összegét.
2012. június 14. 06:57
A Tanács nem veszélyeztetheti Európa versenyképességét
„A versenyképességi fejezet és annak kutatás-fejlesztési sorai az egyik legfontosabb eszközei az uniós költségvetésnek. Ne terhelje ezeket a sorokat a Tanács a nagyinfrastruktúra beruházások költségeivel!” – figyelmeztetett Herczog Edit az EP plenáris ülésének szerdai vitájához benyújtott írásbeli hozzászólásában.