MTI/mszp.hu
2012. szeptember 02. 22:19

A tendencia jó

Az MSZP szóvivője kedvező jelként értékeli, hogy Kis Andrea, a szocialisták hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltje kisebb részvétel mellett több mint kétszer annyi szavazatot szerzett a vasárnapi időközi választáson, mint két évvel ezelőtt.

Török Zsolt az MTI-nek vasárnap este nyilatkozva azt mondta: "a tendencia jó", hiszen míg 2010-ben csak 8,2 százalékot ért el a szocialista jelölt, most a szavazatok 22,7 százalékát szerezte meg.

Kis Andrea 2010 októberében 1304 vokssal négy jelöltből a negyedik helyen végzett a polgármester-választáson, míg ezúttal mintegy 2800 szavazattal a második lett Almási István, a Fidesz-KDNP jelöltje mögött.

Az MSZP szóvivője ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy Lázár János két évvel ezelőtt még több mint tízezer szavazatot kapott, most hatezer-ötszáz szavazat érkezett a kormánypárti jelöltre. "Az MSZP-re dupla annyian szavaztak, mint két éve, míg a Fidesz akkori szavazóinak 40 százalékát elveszítette" - emelte ki, hangsúlyozva, hogy hasonló a tendencia országosan is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Almási István július végén nyolcezer ajánlószelvényt adott le, ám most ennél ezerötszázzal kevesebben voksoltak rá.

Török Zsolt előrelépésnek ítélte, hogy az MSZP megelőzte a Jobbikot, amely 2010-ben még előtte végzett Hódmezővásárhelyen.

Az MTI kérdésére a szóvivő azt mondta: Hódmezővásárhely sosem volt a baloldal fellegvára, tisztában voltak azzal, hogy reális győzelmi esélyeik nincsenek, céljuk az volt, hogy megismertessék a választókkal a jelöltjüket és programjukat, s így két év múlva akár már a polgármesteri címre is eséllyel pályázhassanak.

Szerinte azonban a kormánypárti jelölt sikerében az is közrejátszott, hogy Lázár János "a város eladósításával népszerűséget vásárolt" pártjának.

Török Zsolt ugyanakkor gratulált a választást megnyerő eddigi alpolgármesternek és Kis Andreának is.

Kis Andrea, az MSZP jelölte az MTI-nek azt mondta, a választási eredményekből jól látszik, hogy a Fidesz kétharmada megdőlt, Almási Istvánt a vásárhelyiek alig 15 százaléka támogatta. A politikus szerint az, hogy a két évvel ezelőttihez képest sikerült megháromszoroznia támogatottsági arányát, azt mutatja, a város lakói közül sokan úgy vélik, változásra van szükség.