2012. szeptember 07. 13:57

A tétlenség ellen

Az MSZP levélben kéri számon a XVIII. kerület tétlen, ám korántsem vétlen fideszes országgyűlési képviselőit.

Mint ismert, a XVIII. kerület egyik legnagyobb munkáltatója, a Dunaferr Lőrinci Hengerműve bezárni készül. Amellett, hogy idén ez már a második sokkoló elbocsátás lesz a városrészben, a Malév-csőd kapcsán a kerületiek már megtapasztalhatták hova vezet, ha a két fideszes országgyűlési képviselőjük nem alakítója, hanem csupán tétlen szemlélője az eseményeknek. (Nem véletlen, hogy a hírek szerint több ezer volt Malév-dolgozó máig nem kapta meg a neki törvényben garantált juttatásokat.)

A szomorú forgatókönyv most megismétlődni látszik. Dunaújváros fideszes vezetése állítólag komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a Dunaferr a tervezett leépítéseket ne az "anyavárosban", hanem valamelyik leányvállalatánál hajtsa végre. Így eshetett a választás a Lőrinci Hengerműre, melynek megmentéséért az Ughy-Kucsák kettős eddig semmit nem tett.

Tétlenségükön túl nem a kerület érdekeit képviselték akkor sem, amikor az Országgyűlésben megszavazták a 2013-as költségvetés tervezetét, amely elfogadhatatlan feltételeket szab az önkormányzatokra. A részletek ismerete és feltétel nélkül támogatták az oktatási rendszer átalakítását is, amely kerületi iskolák bezárásához, pedagógusok elbocsátásához vezethet.

Ezért levélben fordultunk a Fidesz-frakció kihelyezett ülésén részt vevő Ughy Attilához és Kucsák Lászlóhoz. A levélben olyan kérdéseket, problémákat, egyszerű állampolgári elvárásokat fogalmaztunk meg, amelyek a XVIII. kerületi emberek közeljövője szempontjából kulcsfontosságúak.

Ezek között kiemelt helyen szerepelt, hogy mikor és milyen lépéseket tettek a hengermű mintegy 300 dolgozója állásának megmentése érdekében, valamint, hogy milyen garanciákat kértek az oktatási intézményeket érintő változásokról szóló szavazás előtt arra, hogy nem csökken a kerületben működő iskolák száma, és nem kerül sor pedagógusok elbocsátására?

Tekintettel arra, hogy nincs tudomásunk olyan közeljövőbeli időpontról, ahol lehetőség nyílna az elmúlt hónapok felelőtlen döntéseinek helyrehozatalára, arra is felszólítottuk Ughy Attilát és Kucsák Lászlót, hogy a szóban forgó ügyekben haladéktalanul kezdeményezzenek egyeztetést a döntésre jogosult kormánypárti politikusokkal.

Simon Gábor,
országgyűlési képviselő

Szaniszló Sándor,
fővárosi képviselő

Kőrös Péter,
az MSZP XVIII. kerületi frakcióvezetője