A nyugdíjak vásárlóértéke a világválság kirobbanásakor, 2008-ban még több mint 40%-kal magasabb volt, mint 2001-ben, az első Orbán-kormány utolsó teljes évében. A nyugdíjak vásárlóértéke a válság ellenére még 2010-ben is harmadával haladta meg a 2001. évi szintet.
Ezzel szemben a második Orbán-kormány 2010 után 4 év alatt egymillió embert kirakott a nyugdíjrendszerből, megszüntette a 65 éven felüliek ingyenes utazási lehetőségét, a romló életkörülmények miatt pedig egyre több nyugdíjast családfenntartásra kényszerítenek.
Kormányra kerülve mindenkinek vissza fogjuk adni a nyugdíjjogosultságát, akinek korábban öregségi nyugdíjnak minősülő ellátást állapítottak meg, lehetővé tesszük az emelkedő korhatár előtti nyugdíj igénybevételét és ismét bevezetjük a nyugdíjprémiumot annak érdekében, hogy a gazdaság növekvő teljesítményéből az idősek is részesüljenek. Így a nyugdíjak nem csak a vásárló értéküket őrzik meg, hanem reálértékben is növekedni fognak.
Korózs Lajos,
elnökségi tag
A valóság Hoppál Péternek sem számít
Hoppál Péter is osztja Kósa Lajos Fidesz-alelnök nézetét, hogy a "valóság nem számít a politikai kampányban". Arra kérjük a Fideszt, legalább addig a rövid ideig, amíg még kormányoznak, próbáljanak meg a valóság talaján maradni.