mszp.hu | Belföld
2019. július 13. 05:23

A vasutasok köszöntésére

A vasutasok köszöntésére
A mai napon köszöntjük mindazon dolgozókat, akik nap mint nap szinte már embertelen körülmények között, megfeszített munkával próbálják életben tartani Magyarországon a vasúti közlekedést.
Az Orbán-kormány a vasutasokat is, mint megannyi más munkavállalót lehetetlen körülmények közé kényszeríti. Sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülésre nem számíthatnak a Fidesztől, annak ellenére, hogy csakis a dolgozók lelkiismerete munkájának köszönhetően nem omlott még össze az elmaradt fejlesztések miatt korszerűtlen magyar vasút.
 
Jól mutatja, hogy mennyire becsüli a kormány a becsületes, nehéz munkát az a tény, hogy akik a kemény munkát végzik és akiken elsősorban csattan az utasok elégedetlensége, azok nem kapnak semmit. Azonban a politikai kinevezettek, akiknek az alkalmatlansága miatt mind a dolgozóknak, mind az utasoknak újabb és újabb problémákkal kell szembe nézniük, 5 milliós fizetést vihetnek haza. 
 
Hálásak vagyunk a vasutasoknak, hogy a mostoha körülmények ellenére is kemény munkával megpróbálják életben tartani a jobb sorsra érdemes magyar vasúti közlekedést, Baross Gábor örökségét. 
 
MSZP