A Szocialisták és Demokraták frakciójának (S&D) árnyék-jelentéstevője, Dr. Szanyi Tibor aláhúzta, hogy többek között jelentős előrehaladást sikerült elérni a közszolgáltatások védelme és minőségének fejlesztése, valamint a kis- és közepes méretű vállalkozások fejlődési lehetőségeinek kiszélesítése területén, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójának jelentéstevője által készített tervezet módosítása révén.
Az EP-képviselő szerint viszont nagyon rossz üzenet, hogy az Európai Néppárt frakciója, mely tagjai között tudja a Fideszt is, a vasúti, hajózási és légiközlekedési szektorban további privatizációk lehetőségét készíti elő. Magyar viszonylatban ez trükkösen úgy szokott történni – tette hozzá Szanyi Tibor -, hogy az államosítás az első lépése egy köztulajdonba vett cég később valamelyik haver kezére játszása, azaz "privatizálása" előtt.
A jelentésről szóló végszavazás várhatóan márciusban lesz az EP plenáris ülésén. Az S&D frakció azon fog dolgozni, hogy a végszavazás után a jelentés semmilyen trükkös formában se biztosítson lehetőséget egyetlen kormánynak sem, hogy az említett szektorok további privatizációját erőltethessék.