Egri Ügyek
2012. július 30. 11:36

Ablakon kidobott milliók a Markhot Ferenc Kórházban?

Valamit nagyon benéztek az egri Markhot Ferenc Kórházban, ahol súlyos milliókat költöttek egy olyan intézeti gyógyszertárra, amelynek esélye sem volt arra, hogy megkapja az ÁNTSZ engedélyét. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott fotókon az is látszik, hogy elég mostoha körülmények között tárolták azokat a gyógyszereket, amelyeket a meg sem nyíló patikába rendeltek.

A külső vállalkozónak fizetett túl magas jutalék miatt az Egri Markhot Ferenc kórház saját maga szervezte meg az intézet gyógyszerellátását. Ám, mielőtt június végén sikerült felbontaniuk a HungaroCare Kft.-vel a szerződésüket, és kialakítani a főépületben már működő intézeti gyógyszertárat, belefutottak egy meglehetősen kétes ügyletbe. Milliókat dobtak ki az ablakon azért, mert minden bizonnyal átgondolatlanul és az előírásoknak nem megfelelő módon alakítottak ki egy patikát a kórház II. számú telephelyén, az egykori Krónikus Belgyógyászati osztály épületében.

Annak ellenére, hogy több millió forintot költöttek rá, a nagyreményű gyógyszertár mégsem nyithatott ki. Úgy tudjuk: több mint 10 munkatársat is felvettek a patikába, akiket végül el kellett egy kis időre bocsátani. Addig mindenképp, míg a jelenleg a főépületben működő új intézeti gyógyszertár meg nem kapta az engedélyeket. Érdekes, hogy a főgyógyszerész, akit szintén átvettek a most is működő patikába, azóta már nem munkatársa a kórháznak, ugyanis „bizalomvesztés” miatt felmondott neki a vezetés.

A júniusban felmondott szerződés értelmében a kórház már gondoskodhat saját gyógyszerellátásáról. ÁNTSZ-engedélyük erre megvan, viszont felmerült, hogy a meghiúsult patikából kerültek át az onnan vissza nem szállított készítmények az új gyógyszertárba.

A portálunkhoz is eljuttatott fotók mutatják, hogy június végén – amikor már rég nyilvánvaló volt, hogy az először tervezett patika nem nyithat ki – még voltak gyógykészítmények a kórházi dolgozók által csak „sufnigyógyszertárnak” elkeresztelt helyen. Információink szerint az ott maradt gyógyszereket egyszerűen csak átszállították a jogszerűen működő új gyógyszertárba, holott azon készítményeket a beszállítókkal vissza kellett volna vitetni.

A képek szerint megbontott infúziós raklapok és gyógyszeres dobozok is „pihentek” a helyiségekben. Hogy ezek hová kerültek, azt már minden bizonnyal senki sem fogja megmondani.