A műsor elején az államfő szerdán kirobbant botrányáról volt szó. Dobrev Klára, az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség EP-listavezetője szerdán egy sajtótájékoztatón Sulyok Tamás köztársasági elnököt „köztörvényes bűnözőnek” nevezte, mivel állítása szerint a 2000-es évek elején ügyvédként közreműködött abban, hogy külföldi kézbe játszanak át magyar termőföldeket. A Sándor-palota közleményben utasította vissza a vádakat, arra hivatkozva, hogy az államfő „ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el”.
A hírre reagálva Harangozó Tamás elmondta, hogy „ócska politikai duma”, ha valaki arra hivatkozik, hogy önmagában egy haszonbérleti szerződés aláírása nem jogellenes. Mivel nem csak egy haszonbérleti szerződést kell vizsgálni, hanem azt is, hogy volt egy föld, amely törvénytelenül egy külföldi cég használatába került.
Elmondható, hogy a Fidesz már a sokadik olyan államfőt állítja az ország élére, aki olyanokat tesz, amely még a kormányzati szavazók számára is vállalhatatlan, hiszen a „legszentebb” ügyeiken is keresztülgázol.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a Fidesz újabb kétharmados győzelméhez vezethet Magyar Péter ténykedése. Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy van egy ember, aki iszonyatos energiát szabadított föl. Az idő pedig majd eldönti, hogy képes lesz-e a Fidesz valódi kihívójává válnia, azonban mindez nem lehet cél, csak eszköz.
Ha Magyar Péternek az a célja, hogy csak és kizárólag egyedül győzze le a Fideszt, akkor lehet, hogy végül Lázár Jánosnak lesz igaza, és tényleg a kormánypártot segíti majd az újdonsült politikus szerepvállalása.
A cél igenis az, hogy a kormányt le kell váltani, és ennek a kormánynak egy valós alternatíváját kell felépíteni. „Egy egypárti Magyarországot egy másik egypárti Magyarországgal nem lehet leváltani” – érvelt Harangozó Tamás. Akik ma változást akarnak, azok nem egy újabb egypárti kormányzásra vágynak.
Az EP-listavezetők televíziós vitájával kapcsolatosan az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, fontos lenne, hogy azon minden szereplő részt vegyen, hiszen éppen a közszolgálati televízió nézői számára kellene a kormányzati narratívával szembeni alternatívát ismertetni.
A műsor végén a főpolgármester-választással kapcsolatosan Harangozó Tamás elmondta, hogy a Fidesznek nincs valódi ajánlata a budapestieknek, helyette van két jelöltje Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid.