Aláírásgyűjtés az aktív betegellátás visszaállításáért

 „Vissza a teljes értékű kórházat városunknak” címmel indít aláírásgyűjtéssel egybekötött kampányt az MSZP Kiskunfélegyházi Szervezete. Az akció elindítását október 2-án sajtótájékoztatón jelentették be a szervezet helyi vezetői.

 


A kórház ügyében nem első alkalommal indít kampányt, illetve aláírásgyűjtést az MSZP helyi szervezete. A sajtótájékoztatón bemutatott kérdőíven az aktív betegellátás visszaállítását, ezen belül az államilag finanszírozott szülészet, újszülött, csecsemő és gyermek ellátás visszaállítását szorgalmazzák.

dr. Garai István, az MSZP Kiskunfélegyházi Szervezetének elnöke részletesen ismertette azokat a leveleket, amelyeket országgyűlési képviselőként az elmúlt időszakban az egészségügyi tárca vezetőihez juttatott el azt kérve, hogy állítsák vissza Félegyházán az aktív betegellátást. Kérésére minden esetben elutasító választ kapott. Véleménye szerint az ellátási körzet, a betegek érdeke egyaránt indokolná az osztályok visszaállítását. A kórház épülete és felszereltsége adott ehhez, csupán a szakmai, politikai döntés hiányzik a megvalósításhoz. Reményeik szerint akciójuk során a kérdőívet több ezren fogják aláírni, az így megfogalmazott kérést pedig nem fogják szőnyeg alá söpörni a döntéshozók.

A sajtótájékoztatón Eszik Bence, a félegyházi szervezet elnökségi tagja is az egészségüggyel kapcsolatosan tett bejelentést. A Societas megyi elnöke arról számolt be, hogy pártja tarthatatlannak ítéli azt, hogy az egészségügyi dolgozók közül egyre többen külföldön keresik boldogulásukat. Elmondása szerint az év első felében 1000 fiatal orvos és ápoló kérte a kinti elhelyezkedéshez szükséges engedélyt. Ez kétszázzal több a tavaly regisztráltak számánál.

Eszik Bence elmondta, hogy ezzel a témakörrel a fiatal szocialisták egyre többet foglalkoznak az elkövetkező hetekben, hónapokban. Törekvéseiket, megoldási javaslataikat minél szélesebb körben igyekeznek megismertetni Kiskunfélegyházán és a megyében.

Forrás: felegyhazitv.hu