A fociba öntött milliárdoknak jobb helye lenne az egészségügyben
Tóth Bertalan felidézte a magyar labdarúgó-válogatott múlt heti, Luxemburgtól elszenvedett történelmi vereségét, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: miközben a kormány több százmilliárd forintot fordít sportcélra, nagyrészt futballra, aközben több százezer magyar ember közelében nincs háziorvos, és nem jut hozzá megfelelő gyógyszerekhez. A stadionokba öntött milliárdoknak jobb helye lenne az egészségügyben - mondta, úgy fogalmazva: az emberek nem azért fizetnek adót, hogy aztán a kormányfő hobbijára költsék a pénzt.
A miskolci szuperkórházról
Gúr Nándor arról beszélt, hogy előzetesen egyenek között a dolgozók terhelésének csökkentésével, gyorsabb és jobb ellátással indokolták a miskolci szuperkórház létrehozását. Ebből azonban nem sokat látni, megindult az orvosok elvándorlása, rezidensek sem jönnek. Kitért arra is, hogy megszüntették a gyermekegészségügyi központot, a vezetőjét pedig eltávolították, bár 2020-ig szólt a szerződése. Felszámolták továbbá az oktatási, tudományos hátteret - sorolta. Miért teszik tönkre még azt is, ami az elmúlt években jól működött? - kérdezte.
Teljesültek az egészségügyi államtitkár által megfogalmazott pontok?
Tukacs István azt akarta megtudni, hogy az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár által korábban megnevezett öt pont teljesült-e. Bírálatként tette hozzá, hogy azok megalkotásakor az államtitkár nem törődött a hálapénzzel, az ellátásbeli körülményekkel vagy a kórházak újratermelődő adósságával.
Működésképtelen az egészségügy finanszírozása
Szakács László azt firtatta, mikor tekintik át az egészségügy finanszírozását. Szerinte működésképtelen az egészségügy finanszírozása, a kormány kisvállalkozásokkal, vállalkozókkal finanszíroztatja az egészségügyet. Tudatosan alultervezik a költségvetést, minden évben 120 milliárd forintnyi hiányt termel az egészségügy - mondta. Hozzátette: év végén "iszapbirkózás" kezdődik a kormány és a beszállítók között az adósságról.
Miért nincs felelősségre vonás az Eximbanknál?
Burány Sándor arról beszélt, hogy az Eximbank által kihelyezett 700 milliárd forint hitel a magyar államadósságot növeli. Szerinte a pénzintézet ennyit kölcsönzött oligarcháknak, "a haverok feltőkítésére". Felvetette azt is, hogy a bank egy Seychelles-szigeteki offshore céggel üzletel, ami sérti az alaptörvényt. Az ellenzéki politikus azt kérdezte, hol a tűréshatár, hol késlekedik a felelősségre vonás.
Miért nem sikerül törvényesen végrehajtani az egészségügyi beszerzéseket?
Szakács László egészségügyi közbeszerzésekről kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert. Kifogásolta a központosítást, rámutatva: az egészségügyi ellátót többször is megbírságolták visszás beszerzései miatt. Miért nem sikerül mindezt törvényesen végrehajtani? - kérdezte.
Az MNB-ben elszakadtak a valóságtól?
Heringes Anita arra emlékeztetett, hogy a parlament 2017. október 18-án tárgyalta az MNB beszámolóját. Nagy Márton alelnök akkor azt mondta, tudja, hogy vannak alacsony és magas bérezésű szakmák, illetve területi különbségek is jelentkeznek, de a jegybanki béreknek a kereskedelmi banki fizetésekhez kell igazodniuk, mert ha nem fizetik meg a szakembereket, akkor azok elmennek máshová - utalt vissza. Az alelnök arról is beszélt, hogy korábban a havi 2,7 millió forintos fizetéséből nem tudott félretenni - hívta fel a figyelmet. A képviselő azt kérte az alelnöktől, nyugtassa meg, hogy ennyire nem szakadtak el a valóságtól a jegybanknál.