Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fejlődési esélyeink még az országos átlagnál is rosszabbak. Az elmúlt időszakban nem történtek a térség fejlődését hosszú távon és érdemben előmozdító, számottevő fejlesztések, nem bővültek a piaci foglalkoztatási lehetőségek, ugyanakkor tovább növekedett a mélyszegénységben élők száma. A munkanélküliségi ráta látszólagos javulása szinte csak az elvándorlásnak köszönhető.
áA Magyar Szocialista Párt célja egyértelmű: olyan országot kell teremteni, ahol az emberek békében, normális körülmények között élhetnek, megélhetnek. Ezért követeljük a fizetésemelést, ezért kritizáljuk a nyugdíjemelés nevetséges mértékét. Ezért sürgetjük az egészségügy és az oktatás rendbetételét, ezért szállunk harcba az önkény és az intézményesített lopás ellen. Ezért kezdeményezünk népszavazásokat, ezért aggódunk a fiataljaink jövője miatt.
Ugyanakkor tudjuk, a közrend és a köznyugalom biztosítása is éppolyan fontos, mint a szociális biztonság megteremtése. Ebben viszont a kormányzat mellett felelőssége van az önkormányzatoknak, a társadalmi szervezeteknek és végső soron Magyarország minden polgárának. Ezért kulcskérdés az érintett szereplők hatékony együttműködésének megteremtése.
A Magyar Szocialista Pártnak küzdenie kell minden olyan törekvés ellen, amely a földhasználatot a haverok kiváltságává teszi. Az állam nem hagyhatja magára azokat a térségeket, ahol esélytelen a piaci alapú megélhetés! Ehhez szükség van a közösségi földvagyonra. A földet birtokló közösség pedig az állam vagy az önkormányzat kell, hogy legyen.
A mi felfogásunkban a közoktatás, szakoktatás, felsőoktatás és a kultúra, a kutatás-fejlesztés és az innováció, valamint az egészségmegőrzés, a megelőzés és a gyógyítás nemcsak kiadást, hanem beruházást is jelent, elsősorban nem felhasználását, hanem létrehozását a gazdaság és a társadalom értékeinek.
Elfogadta az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei küldöttgyűlése.
Miskolc, 2016. május 22.