Nekünk, kaposváriaknak a kialakult helyzetben egyetlen célunk lehet: a Kaposvári Egyetem fennmaradása, hosszú távú működése, hogy ezzel Kaposvár megőrizze egyetemi városi státuszát.
Meg kell látnunk, hogy a régióra jellemző gazdasági helyzetben, milyen mértékben csökkenne az egyetemre bejutók száma és ez milyen következményekkel járna a közeljövőben. Természetesen támogatjuk a felsőoktatás reformját, de elutasítjuk a kormány drasztikus és átgondolatlan megoldását, mely csak negatív következményeket von maga után. A már ma is meglévő gazdasági szakadék tovább mélyül, a szegényebb körülmények közül érkező diákok számára ellehetetlenül a felsőoktatásba való bejutás, s ezzel a gazdasági felzárkózás esélye.
Éppen ezért a Societas kaposvári alapszervezete valamint az MSZP Ifjúsági Tagozatának kaposvári és Somogy megyei alapszervezte felszólítja a város diákpolgármesterét, hogy képviselje azok érdekeit, akik megválasztották. Szólaljon fel a felvételi keretszámok drasztikus csökkentése ellen!
Felszólítjuk továbbá a Kaposvári Egyetem Hallgatói Önkormányzatát és a karok Hallgatói Önkormányzatait, azok vezetőit, hogy jövendőbeli értelmiségihez méltón kezeljék az ügyet, és csatlakozzanak a HÖOK és a HaHa megmozdulásaihoz; esetleges egyéni érdekeik helyett, képviseljék az egyetem hallgatóit! Csak remélni tudjuk, hogy Kaposváron nem politikai okokból maradtak némák a hallgatói érdekvédelmi csoportok.
Ezen felül felszólítjuk Kaposvár és Somogy megye kormánypárti és ellenzéki országgyűlési képviselőit, hogy álljanak ki a diákok érdekei mellett, szólaljanak fel a kormány döntése ellen!
Máté Zsolt
elnök
MSZP – Ifjúsági Tagozat Somogy megye
Sziva Csaba
elnök
Societas - Kaposvár