2011. március 11. 16:51

Andor: 6 hónapnál rövidebb munkanélküli segélyezés nem indokolt

Hat hónapnál rövidebb munkanélküli segélyezés nem indokolt - mondta Andor László, az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztosa pénteken egy brüsszeli háttérbeszélgetésen.

A biztos a munkanélküli ellátás magyarországi rendszerének tervezett átalakítására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a szabályozás tagállami hatáskörbe tartozik, a bizottság pedig jelenleg nem tervez lépéseket az ügyben. Hozzátette: ha "súlyos anomáliákat tapasztal az unió, akkor akár az Európai Parlament is kezdeményezheti, hogy új irányt vegyen a jogalkotás". Andor László a közgazdasági Nobel-díjas Christopher Pissaridesre hivatkozott, aki szerint a segélyt semmilyen körülmények között nem volna szabad hat hónapnál rövidebb ideig folyósítani. Pissarides a magyar bizottsági tag vezetése alatt működő főigazgatóság csütörtöki konferenciáján elmondta: ideális esetben az ellátás rugalmas, vagyis válság idején hosszabb, fellendülés idején pedig rövidebb ideig támogatja az állam a munka nélkül maradtakat. Hat hónapot azonban feltétel nélkül biztosítani kell az állástalanoknak, hogy újra megtalálják a helyüket a piacon. A másik fontos állomás a 12. hónap, ezt követően mindenképpen valamilyen képzési programhoz kell kötni a támogatást, és meg kell vizsgálni, hogy az adott személy miért nem talált még munkát - fejtette ki Pissarides a tanácskozáson, amelyen az európai munkaerőpiac jövőjéről tanácskoztak tudósok és politikai döntéshozók. A tagállamok által tavaly elfogadott, Európa 2020 elnevezésű stratégia egyik célkitűzése, hogy az évtized végére az uniós foglalkoztatási arány elérje a 75 százalékot. Ehhez évente átlagosan 1 százalékpont körüli mértékben kellene növelni a foglalkoztatottságot az unió egészét tekintve. Magyarország a huszonhetek jelenlegi átlagától messze elmaradó szintről, 56-57 százalékról indul. Christopher Pissarides szerint a legtöbb új munkahely a szolgáltatási szektorban jöhet létre, hiszen a mezőgazdaság után már az ipar is hosszú ideje kiesett a szabad munkaerőt nagy számban felszívni képes szektorok közül. A Nobel-díjas közgazdász szerint a foglalkoztatás bővülésre elsősorban az egészségügy és az oktatás területén lehet számítani. Ebben a két ágazatban a piaci mechanizmusok erősítésére, a privatizáció kiterjesztésére van szükség, különben romlik a színvonal - hangsúlyozta a kutató, aki szerint a nyugdíjkorhatár jelentős emelése is elkerülhetetlen. Hozzátette: ugyancsak nő az igény az üzleti, valamint az úgynevezett személyi és közösségi szolgáltatások iránt, vagyis például befektetési tanácsadó, személyi edző vagy kertész munkakörökben viszonylag jó eséllyel el lehet majd helyezkedni, a hagyományos gyári munkás kategória viszont szinte teljesen eltűnik az európai munkaerőpiacról. Christopher Pissarides 2010-ben kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat Dale Mortensennel és Peter Diamonddal megosztva. A ciprusi születésű brit Pissarides és a két amerikai szakember a kereslet és a kínálat találkozásának nehézségeivel összefüggő kutatásokért, főként a munkaerőpiac területén végzett vizsgálatokért kapta meg az elismerést.