Antall József emlékezés közlemény
2013. december 12. 17:18

Antall József emlékére

Halálának 20. évfordulóján emlékezünk Antall Józsefre, a rendszerváltás miniszterelnökére.

Politikai tevékenysége egybeforrt a demokratikus Magyarország újjászületésével, a piacgazdaság kiépülésével, a III. köztársaság megteremtésével.

A rendszerváltás óta eltelt 24 év történelmi távlatba helyezi tevékenységét, kormánya teljesítményét. Demokratikus meggyőződése, tisztessége, a nemzet sorsa iránt érzett felelőssége azonban feltétlen tiszteletet érdemel.

Azt a higgadt, hazafias, de európai politikai kultúrát képviselte, amelyből sajnos nagy hiány van a mai jobboldalon. Sokan rá hivatkozva ugyan, de örökségét nem követve szembe mennek az általa vallott és képviselt demokratikus elvekkel és értékekkel.

Antall József mindig eltökélten vezette Magyarországot az egyetlen vállalható, járható és fejlődéshez vezető úton – azon, amelyik Európába vezet. Ő nem uralta, hanem vezette az országot. Nem széthúzást, harcot, hanem békét, összetartozást hirdetett. Nem rombolni, hanem építeni igyekezett a demokráciát. Nem támadta, hanem tiszteletben tartotta a jogállamiság legfontosabb intézményeit. És nem leigázni, hanem meggyőzni akarta az ellenfeleit.

Antall József tudta, hogy saját érdekénél fontosabb az ország érdeke, hogy hatalmának saját demokratikus meggyőződése és hazafias elkötelezettsége szab határt.

Minden demokrata felelőssége, hogy Magyarország ismét visszatérjen arra az európai, demokratikus és fejlődő útra, amelyre ő is vezetni akarta hazánkat.

Fejet hajtok emléke előtt.

Mesterházy Attila,
elnök-frakcióvezető