mszp.hu | Belföld
2022. január 12. 17:40

Április 4-én kapjuk meg az Elios-botrányról szóló OLAF jelentést?

Április 4-én kapjuk meg az Elios-botrányról szóló OLAF jelentést?
Mivel a hivatal késik a jelentés kiadásával, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke keresetet nyújtott be ennek felgyorsítására.

Ne csússzon újabb 30 napot, hogy megtudjuk, hány milliárd forintot lopott el az Orbán-család a magyar családoktól az országot sötétbe borító LED világítási „projekttel”, – mondta el Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szerda reggel a Klubrádió „Reggeli gyors”’ című műsorában.

„Az OLAF-nak azon hivatkozását, hogy folyamatban lévő eljárásokkal érintett ügyben nem köteles kiadni az adatokat, ezt perelte be egy civil a TASZ segítségével, az Európai Bíróság pedig kimondta, hogy nincs folyamatban lévő eljárás, tehát legyenek szívesek kiadni. Én is próbálkoztam, de engem válaszra sem méltattak, pedig a hivatalos email-címemről írtam. Vissza is igazolták, befogadták a kérelmemet, eltelt a 15 nap, újra benyújtottam, megint eltelt a 15 nap, és semmilyen választ nem kaptam, tehát ez egy másik eljárás, de a két eljárás erősíti egymást” – emlékeztetett Tóth Bertalan.

Az MSZP társelnöke bejelenttette, emiatt a nehezen magyarázható adatszolgáltatási késlekedés miatt fordult most az Európai Bírósághoz. „Most egy újabb pert indítottam én el, mert szeretnénk megismerni, hogy mi történt valójában, hogy sikerült „saját lábra állnia” Orbán lányának és vejének. Szeretnénk a részleteket megismerni, hogy ez valójában mennyibe került”.

Kérdésre, hogy vajon az OLAF a választások eredményét várja-e és április 4-én majd kapjuk-e meg majd a jelentést, elmondta, nem akarja vádolni a hivatalt azzal, hogy összejátszik a Fidesszel, egyéb, adminisztratív okai is lehetnek a késlekedésnek, de ő maga is különösnek tartja az eljárást.

A jelentéssel kapcsolatban Tóth felidézte, mi is pontosan az Elios-ügy és ismertette az Orbán-család egyik legsúlyosabb bűncselekményének hátterét. „Egyszer csak megjelent a fideszes önkormányzatoknál Tiborcz István cége, aki azt javasolta minden önkormányzatnak, hogy le kéne cserélni a közvilágítást egy sokkal hatékonyabb, sokkal energiatakarékosabb rendszerre, LED-világításra és ez megoldja egyből a városok közvilágítását. Aztán persze, sajnos nem úgy sikerült, mert nagyon sok városban a lakók igen elégedetlenek voltak ezzel, és Európai uniós pályázatokat pályáztak meg az önkormányzatok, és tulajdonképpen egyen-közbeszerzéseket bonyolítottak le – 1-2-3 milliárd forintos megrendeléseket –, összességében több mint 30 milliárd forintról beszélünk” – húzta alá.

Hangsúlyozta, az alapján, ami már ismert az OLAF-jelentésből, nem volt minden rendben a közbeszerzésekkel és a kivitelezéssel. „A verseny tulajdonképpen kizárt volt, és hát nem tudjuk, hogy ezek a közpénzek valójában hatékonyan kerültek-e felhasználására, és azt sem, hogy ez valójában eredményezett-e bármilyen megtakarítást az önkormányzatoknak”.

A szocialista politikus leszögezte, az OLAF már korábban jelezte, hogy az esetben bűncselekmény gyanúja is felmerült. „El is indult valamiféle eljárás – ha jól tudom, akkor voltak kihallgatások, voltak házkutatások, stb. –, aztán egyszer csak megszűnt mindenféle nyomozati cselekmény és Magyarország visszafizette ezt az EU-s támogatást, és megköszönte az Európai Uniónak, hogy „itt semmi látnivaló nincsen”.”

A felvetéssel, hogy ez felérhet a hatalom részéről egy beismerő vallomással, Tóth Bertalan egyetértett. „Ez iszonyatosan sok pénz, a sok ezermilliárdos uniós támogatáson belül nem a legnagyobb tétel volt, de hát azért érintette legérzékenyebben a hatalmat, Orbánt, hiszen a saját családjának a vállalkozásáról volt szó. Ha jól tudom, akkor ez a cég aztán gazdát cserélt, és talán most már a végelszámolás, a megszűnés határán van, tehát minden nyomot igyekeznek eltüntetni”.

Végezetül elmondta, azért szeretné látni, mi áll pontosan az OLAF jelentésben, hogy kiderüljön, mire alapozta a szervezet a bűncselekmény gyanúját, illetve azt, hogy itt is az az államilag szervezett korrupciós rendszer működött, ami jellemzi a Fideszt. „Itt valóban közvetlenül Orbán Viktor családján keresztül lehet bemutatni, hogy ez az egész rendszer hogy működik, hogyan szivattyúzzák az uniós pénzeket, hogyan jut el rokonokhoz, hogyan jut el Mészáros Lőrinchez – ezért szeretnénk megismerni ezeket az iratokat”.

Kapcsolódó párttagok