Az atomenergiával kapcsolatos döntéseknek nyilvánosnak kell lenniük

„A politikai döntések esetén lehet, hogy elég az egyszerű többség, de az átláthatóság terén száz százalékra kell törekednünk” – fogalmazott Herczog Edit az Európai Nukleáris Energia Fórum rendezvényén Prágában. Az EP- képviselő szerint az atomenergia területén a legnagyobb kihívás a finanszírozás mellett a társadalmi konszenzus biztosítása terén vár ránk a jövőben.

Herczog Edit, aki az Európai Parlament „Nukleáris Energia Jövőjéért” fórumának elnökeként rendszeres vendége az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Európai Nukleáris Energia Fórumnak a jelenlévőknek elmondta, hogy a fokozatosan növekvő energiaigény miatt a költséghatékony atomenergia kikerülni látszik a karanténból Európában. A szakpolitikus szerint a nukleáris energia megkerülhetetlen, ha megfizethető energiára van szükségünk, márpedig az élesedő globális gazdasági verseny ezt diktálja. A képviselő szerint helyes, hogy az energiamix összeállításáról, így az atomenergia alkalmazásáról a tagállamok döntenek, de a biztonsági szabványoknak európai kézben kell lenniük, és azok felülvizsgálatában, alkalmazásában a kontinensnek élen kell járnia.
 
Herczog szerint két cunami rázta meg az európai atomenergia-ipart. Az első a fukushimai valódi cunami utóhatása. Ezt a bizalmatlan légkör ellenére kiheverték az atomerőművek, hiszen a stressz-teszteken mind a reaktorok, mind az európai intézményrendszer jól vizsgázott. A másik, szimbolikus cunami, a gazdasági válság hatását azonban még ma is nyögi az energiaipar. Herczog szerint nagyon fontos, hogy európai szinten váljék vonzóbbá az energiaszektor, hiszen jelenleg közel ezermilliárd eurónyi beruházás hiányzik ahhoz, hogy ne maradjunk le a nemzetközi versenyben.
 
A képviselő úgy fogalmazott, a költséghatékonyság szempontjából megkerülhetetlen atomenergia piacát is fellendítené az egységes európai energiapiac. A jól működő, egységes energiapiac feltétele a hálózatok magas fokú összekötése, a tagállami támogatási és adópolitika átláthatóvá tétele, az infrastruktúra és a tudás, a kutatások és az innováció megosztása.
 
A finanszírozásinál is fontosabb kihívásnak nevezte Herczog az ipar átláthatóságát, nyilvánosságát. A képviselő szerint ugyanis azoknak is ismerniük kell az atomenergiával kapcsolatos politikai döntések hátterét, akik esetleg ellenzik a technológiát. „Csak a nyilvánosság biztosításával érhetjük el egy a jelenleginél nagyobb bizalommal teli légkört, amely a hatékony és sikeres munkához elengedhetetlen” – érvelt Herczog.