Az egész sportvilág becsületét veszélyezteti, ha ilyen vezetők ülhetnek a helyükön

Kunhalmi Ágnes mély megdöbbenését és sajnálatát fejezte ki, hogy Deutsch és Gömöri megfutamodott és nem vállalta, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, amelyeket az ülésen megjelent parasportolók és a politikusok tettek volna fel nekik. 

A pénzügyi botrányba keveredett Gömörinek, valamint Deutsch Tamásnak, az MPB alelnökének a bizottság tagjai tettek volna fel kérdéseket a meghallgatáson, Kunhalmi tájékoztatása szerint azonban mindketten levélben jelezték, hogy nem tudnak részt venni az ülésen.
    
"Ami a Quaestor-ügy a pénzpiacon, az a sportvilágban a Deutsch-Gömöri kettős tevékenysége" - jelentette ki a politikus, s hozzátette, véleménye szerint az MPB körül kibontakozott kétes ügyek, amelyekre az érintettek hetek óta próbálnak magyarázatot adni, csak a jéghegy csúcsát jelentik.
    
Kunhalmi az MPB elnökének és alelnökének cselekedeteit a sportvilág "nagyon rossz tünetének" nevezte, s azt mondta, sajnálja, hogy a sportszakma későn szólalt meg az ügyben.
    
"Akkor, amikor Magyarország olimpiára akar jelentkezni 2024-ben, nem engedhető meg, hogy ilyen korrupciós ügyek lengjék be a magyar sport világát" - jelentette ki a bizottság alelnöke, s hozzátette, Deutsch és Gömöri a levélben azt írta, a június 19-i rendkívüli MPB-közgyűlés után áll a testület rendelkezésére.
    
"Az egész sportvilág becsületét veszélyezteti, ha ilyen vezetők ülhetnek a helyükön, mert arcul köpik a sportolókat, a támogatókat és az egész magyar sportot" - fogalmazott Kunhalmi Ágnes.
    
Az MPB-botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást - melyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség - törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot.

 

A paralimpiai vezetők elmaradt meghallgatásához tartozó háttérdokumentumok a cikk alatt megtalálhatóak.