mszp.hu | Belföld
2021. június 19. 15:42

Az egészségügyisek kapjanak 10.000 forint utazási támogatást a szabadstrandokhoz

Az egészségügyisek kapjanak 10.000 forint utazási támogatást a szabadstrandokhoz
Széles hazai és nemzetközi támogatás áll a természetes vizeinket megvédő szocialista törekvés mögött.

A plusz azonnali kedvezmény mellett az MSZP tovább küzd a népszavazási kezdeményezésért is – mondta el Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„A Magyar Szocialista Párt javaslata az, hogy minden magyarnak legyen díjmentes a strandolás azokon a helyeken, ahol köztulajdonban lévő vízpartokról beszélünk. (…) Viszont az idei évre azonnali hatállyal azt javasoljuk, hogy a szociális- és egészségügyi dolgozókat azért emeljük ki külön csoportban, mert az ő életük volt a legnagyobb veszélyben” – jelentette be Molnár Zsolt.

„Kérjük, hogy a kormány, élve a felhatalmazási törvénnyel, azonnal tegye díjmentessé számukra és az együtt nyaraló családtagjaik számára a strandokba való bejutást, az önkormányzatok ezt kapják meg kompenzációnak, és minden egészségügyi- és szociális dolgozó kapjon 10.000 forintos utazási támogatást” – fogalmazta meg pártja azonnali kéréseit a szocialista politikus.

Ismertette, az MSZP népszavazási kezdeményezése arról szól, hogy egy 4-tagú családnak ne kelljen például 4.000 forint belépőt fizetni azért, hogy egy köztulajdonban lévő strandon keresztül bejusson a Balatonba, (…) miközben Orbán Viktor 300 forintért ehet egy csülkös bablevest a Karmelita kolostor éttermében. „Na ezért lesz szükség kormányváltásra, és ezért kérek mindenkit, hogy írják alá a petíciónkat, hiszen ez abnormális, és a beépítések is” – tette hozzá.

Példaként említette Agárd-Gárdonynál a strandon hullámtörés címén emelt kőfalat, valamint a lakóparknak épülő mesterséges szigetet, mint olyan beruházásokat, amelyek a környezetet rombolják ugyan, de csak egy szűk elit érdekeit szolgálják. „Július-augusztusban el fogunk jutni minden helyszínre, aláírást fogunk gyűjteni, online is, és természetesen küzdünk a népszavazási kezdeményezésünkért, amit a Nemzeti Választási Bizottság elutasított 6:5 arányban, majd a Kúria lassan egy éve nem tud dönteni egy fellebbezésről. (…) Ősszel döntenek arról, hogy legyenek díjmentesek a strandok, erről a népszavazásról. Nem adjuk fel!” – mondta.

Az MSZP pártigazgatója a Fertő-tő kapcsán is ismertette a szocialisták kezdeményezéseit. „Ott is ott vagyunk civil szervezetekkel együtt, sőt, az osztrák oldallal is együttműködünk, az osztrák zöldekkel. Ott is egy spekulációs történet zajlik: luxusszálloda épül a régi, tradicionális, nagyon-nagyon szép cölöpházak helyére, partszakasz-elvétel, nádasirtás van… És az egésznek mi a vége? Egy luxusszálloda! Azt meg a kedves nézők fantáziájára bízom, hogy kinek az érdekkörébe tartozik az a szálloda is… Ezt nem fogjuk tétlenül nézni!” – hangsúlyozta.

Az előválasztási jelöltek mozgása, esetleges átigazolásai kapcsán Molnár felidézte, alapvetően a miniszterelnök-jelöltek koncepciói és csapatai közötti értékválasztás az, ami mentén a demokrata ellenzéki szövetség egy-egy politikusa megnevezi, hogy megválasztása esetén melyik frakcióba szeretne beülni. Az MSZP és a DK jó pár jelöltről már korábban kötött kölcsönös támogatói megállapodást, és ez tovább finomodik még.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd-LMP közös miniszterelnök-jelöltje és annak csapata jelenleg a legerősebb, így az MSZP logikusan mindenekelőtt ennek az erős csapatnak a szempontjait veszi figyelembe. „Egy a fontos, hogy a választók eldöntik, hogy kit szeretnének csapatkapitánynak, miniszterelnök-jelöltnek, és kinek a csapatát támogatják. A Magyar Szocialista Párt egyemberként fog küzdeni mindazokért, akik megnyerik az előválasztást a 106 körzetben és a miniszterelnök-jelöltért is”– húzta alá Molnár Zsolt.

Kapcsolódó párttagok