mszp.hu | Belföld | Oktatás
2022. január 19. 22:10

Az egyetemek modellváltása csak álca, ezt bizonyítja a „diplomagyár” is

Az egyetemek modellváltása csak álca, ezt bizonyítja a „diplomagyár” is
A fideszes kiváltságosok egyéb gaztetteik mellett – mint kiderült – most már a jogi diplomát is „megoldják okosba’”, gyakorlatilag szembeköpve a magyar diákságot, akik keményen tanulnak és dolgoznak a diplomáért egy jobb élet reményében – persze nem olyanéban, ami a NER-elitnek eleve adott, diploma nélkül is.

A Völner-ügy a napokban kirobbant, a magyar egyetemi diákságot különösen megrázó, diplomaosztós vonatkozásai is bizonyítják, hogy az egyetemek modellváltásának nem az volt a célja, hogy színvonalemelés történjen a felsőoktatásban – erről beszélt szerdán az érintett Pécsi Tudományegyetem Jogi Kara elől, online sajtótájékoztató keretében bejelentkezve Pusztai Patrik, az MSZP ifjúsági tagozata, a Societas elnöke, Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke és Schwarcz-Kiefer Patrik, ellenzéki képviselőjelölt, a Jobbik politikusa.

Pusztai Patrik emlékeztetett, ez egy folyama, aminek most a soron következő állomásához érkeztünk. „Az első az volt, hogy privatizálták az egyetemeket, utána pedig olyan embereket ültettek a fenntartó alapítványokba, akik fideszes, kormánypárti politikusok, mint például Varga Judit, Novák Katalin, Navracsics Tibos vagy Szijjártó Péter. Vagy itt, Pécsen, az egyetemen Bódis József, aki a felsőoktatásért felelős államtitkár és egyben az egyetem kuratóriumi elnöke is”.

Rámutatott, most az is kiderült, hogy a Fidesznek nem csak az a célja, hogy az egyetem megszerzésével a választásokon túl bebetonozza a befolyását, hanem hogy a fideszes pártkatonákkal telerakott egyetemeket kvázi „diplomagyárként” üzemeltessék a kiváltságosok számára.

„Érdemi munka, tudás és tanulás nélkül, egy-két telefonhívással elintézik azt, hogy a kiváltságosok számára megkönnyítsék a diploma megszerzését, miközben tisztességes hallgatók ezrei tanulnak éjjel-nappal azért, hogy megszerezzék a vizsgájukhoz az érdemjegyet. (…) A mostani eset is bebizonyítja, hogy a Fidesznek semmilyen szakmai érve nem volt a modellváltás mellett, az egész mögött politikai okok húzódnak meg” – húzta alá.

„Így működik a NER, most viszont lebuktak” – jelentette ki a fiatal szocialista politikus. Figyelmeztetett, ha tavasszal is marad a Fidesz, továbbra is erre fogja használni az egyetemeket. „Ezért van szükség kormányváltásra” – tette hozzá.

„Mi azt szeretnénk, ha a felsőoktatás színvonala emelkedne, ha a szabadságát is biztosítani tudnánk ezeknek az egyetemeknek. Vissza kell adni az egyetemek autonómiáját politikai beleszólás nélkül; politikailag függetlenné kell, hogy váljanak, úgy kell, hogy működjenek. Mi kiállunk a tisztességes hallgatók és oktatók mellett” – szögezte le.

Ígérte, a kormányváltás után az Egységben Magyarországért visszaállítja a magyar felsőoktatás becsületét és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a fideszes kiváltságosok világa megszűnjön az egyetemeken is.

Nemes Balázs emlékezetett, a Pécsi mellett a Szegedi Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is hírbe került a diplomahamisítási hálózat kapcsán, ám például a Pécshez hasonlóan Fideszes vezetésű szegedi egyetemen egy nap alatt lezárult az ügyben semmit sem felmutató vizsgálat.

„Arra szeretnénk kérni a Pécsi Tudományegyetem intézményét, hogy lehetőleg ne ilyen paródiába fulladó módszerrel próbálják meg ezt az ügyet elintézni, hanem legyen érdemi kivizsgálás”. A Momentum pécsi elnöke javasolta továbbá, hogy a Hallgatói Ön kormányzatot valamint a Rektori konferenciát is vonják be a vizsgálatba.

Végezetül Schwarcz-Kiefer Patrik elmondta, a hétfői nap folyamán feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.

„Nem valószínű, hogy ezek izolált esetek lennének. Inkább arra van sajnos esély, hogy ezek hálózatszerű működésre utaló jelek és ez csak jéghegy csúcsa, amit olvashattunk a sajtóban” – jegyezte meg. Hozzá tette, várják, hogy a bűnösöket elítéljék, és hogy a Fidesz politikusai is határolódjanak el bűnös társaik magatartásától.